Május 5–10. között az Aggteleki Nemzeti Park Igazgatóságával közösen, az ECRA (European Cave Rescue Association) keretében szerveztük meg a „Stuck in Baradla – 2026” című nemzetközi mentőgyakorlatunkat. A gyakorlatra a magyarokon kívül 17 országból 47 barlangi mentő és barlangi mentőorvos érkezett. Az egész happeninget azért mi szerveztük, mert a barlangi mentők jó cél érdekében szemlátomást végtelen mennyiségű önkéntes munkát tudnak felszabadítani magukból, és mert az Aggteleki Nemzeti Park Igazgatósága hagyományosan jó partnerként áll mellettünk, sokat téve azért, hogy a náluk évente megforduló sok ezer barlangász mögött erős védőhálót jelenthessen a jól működő BMSz. A nemzetközi gyakorlattal térben és időben némi átfedéssel lezajlott a saját, nemzeti tavaszi gyakorlatunk is.

A gyakorlatok gyújtópontjába a súlyos sérültek ellátása került. Ez nem azt jelenti, hogy a túlsúlyos sérültek mozgatását gyakoroltuk, hanem azt, hogy a barlangi mentőorvosok az életveszélyes, instabil állapotú sérültek izolált, barlangi-expedíciós körülmények között történő ellátásában szerzett tapasztalataikat mutatták be, osztották meg egymással. Barlangi baleset kevés van, súlyos baleset pedig szerencsére még ritkábban történik, így a barlangi mentőorvosok csak ritkán tehetik élesben próbára felkészültségüket. A kevés esethez kevesen is férnek hozzá, ezért a tapasztalatok megosztása, a felmerülő kérdések és dilemmák átbeszélése nagyon fontos része az ellátás fejlesztésének.

A „Stuck in Baradla – 2026” során az orvosok nemcsak az ellátást gyakorolták: az elhúzódó mentések körülményeit szimulálva négy napig a barlangban kialakított föld alatti táborhelyen bivakoltak, így megtapasztalhatták a hosszú barlangi tartózkodás során felboruló időérzékelést és a barlangi körülményeknek való napi 24 órás fizikai kitettséget is.

A nem orvosként dolgozó barlangi mentők gyakorlatának fókuszában szintén a súlyos sérültek álltak. Feladatuk volt megteremteni a szállítási traumára érzékeny sérült felszínre szállításának legbiztonságosabb kereteit, valamint kitalálni és begyakorolni azokat a mentési mechanizmusokat, amelyek lehetővé teszik, hogy a kísérő orvos az intubált és lélegeztetett beteg karnyújtásnyi közelségében lehessen a mentés teljes folyamata során, még a kötélpályákon is.

A nemzetközi gyakorlat attól vált még nemzetközibbé, hogy a szombati program érintette a Baradla Styx-ágát is. Ez az ág a schengeni szabályok előtt határ ráccsal volt terhelve, ma viszont már csak a vízzel telt járatok, szifonok és a sár nehezítik a sérült mozgatását.

A gyakorlat vasárnap zárul a tapasztalatok összefoglalásával és az élmények kibeszélésével. Reméljük, hogy a gyakorlat során megszerzett egyéni tapasztalatok beépülnek sokak eszköztárába, és azt is reméljük, hogy az így akkumulálódó tudásra minél ritkábban lesz csak szükség éles helyzetben. Ha mégis szükség lesz egy nagy, nemzetközi összefogást igénylő mentésre, akkor a személyes találkozások és a közös gyakorlatok tapasztalata remélhetőleg megkönnyíti majd a más országok mentőszolgálataival való közös munkát.

A BMSz idén ünnepli megalakulásának 65. évfordulóját. Mi, a jelenleg aktív barlangi mentők – csakúgy, mint elődeink generációi – azon dolgozunk, hogy biztonságosabbá tegyük a barlangjárást és a barlangkutatást közösségünk számára.

Működésünk során közel 600 olyan mentőakciónk volt, ahol barlangászok, túrázók vagy siklóernyős pilóták annyira nehezen megközelíthető helyen kerültek bajba, ahol más mentőszervezetek nem nagyon tudtak volna érdemben segíteni. A mentéseken túl a barlangi mentőszolgálatok tagjai oroszlánrészt vállaltak a hazai barlangászképzések nívójának világszínvonalra emelésében, így segítve a barlangi balesetek megelőzését.

Mentőmunkánk fókuszában a barlangász és természetjáró közösség tagjai állnak, akikkel sajnos leginkább akkor találkozunk, ha baj van.

A hét elején érkezett haza Budapestre az a hétfős oktatócsapatunk, amelynek tagjai az elmúlt majdnem két hetet Kínában töltötték egy barlangi mentőtanfolyamon.

A Grimp Day egy kifejezetten tűzoltóknak szóló, kötéltechnikai mentőverseny. Ehhez a közeghez úgy kapcsolódunk, hogy hosszú éveken át részt vettünk az alpin mentést végző magyar tűzoltók felkészítésében, sőt több tűzoltót pártoló tagjaink között is tudhatunk. Egy ilyen nemzetközi versenyen vetődött fel az ötlet, hogy ne csak a szomszédos országok barlangászaival barátkozzunk szervezetileg, hanem ismerkedjünk Kínával, kínai barlangászokkal, barlangi mentőkkel és tűzoltókkal is.

Többlépcsős egyeztetés után idén tavasszal öt kínai barlangászt tudtunk vendégül látni Budapesten, a BMSz újonnan felvett, próbaidős tagjainak alapozó képzésén.

“Figyelem! Nehezen járható, láncokkal biztosított útszakasz.” – Ekképpen emlékeztek meg évtizedekig a turistatérképek szerkesztői a Rám-szakadék által jelentett kockázatokról. A vadregényes szurdokból a 2005-ös felújítás nyomán kikerültek a rozsdás láncok és létrák, bekerültek viszont új pihenőpadok, valóban használható lépcsők, rozsdamentes létrák és korlátok is a kitett, tényleg nehezen járható részekre. A figyelmeztető táblák idővel szelídültek: már leginkább a követendő útirányra, a kőhullás veszélyére figyelmeztetnek és a terepnek megfelelő cipő viselését ajánlják.

Nagytuskó, Széles-torony, Bunkó, Függő kő, Felkiáltó jel, Árpád trónja – azaz a Vadálló-kövek – szintén kedvelt túracélpontok a régióban. Az erre túrázók köd- és felhőmentes napokon egész évben gyönyörködhetnek a pompás panorámában, tavasszal pedig a páratlanul szép, virágzó, sziklagyepes hegyoldalaknak örülhetünk.

Idén az Aggteleki Nemzeti Park sok évforduló együttállását ünnepli: 30 éve része a Világörökségnek a Gömör–Tornai-karsztvidék, 40 éves az Aggteleki Nemzeti Park, és 200 évvel ezelőtt jutott át Vass Imre a Baradla-barlang akkori legígéretesebb végpontján, a Vaskapun.

Vass Imre, a XIX. századi „Gömör-vármegye hites földmérője”, kíváncsi, tán izgága ember is volt. Gyakran látogatta az Aggtelek határában, a Baradla-tető alatt nyíló barlangot. Feltáró kutatásai 1821-ben a Vaskapu nevű részig jutottak, ahol a kor technikájával elfogytak a lehetőségei – „Eddig és nem tovább” – mondta, majd kézjegyét „Vass Imre 1821” felirat formájában a helyszínen hagyta. Ez a felirat a Vaskapuval szemben a mai napig megtalálható, a barlangot jól ismerő túravezetők meg is tudják mutatni a hosszú túrákon.

Négy évvel később, az aszályos 1825-ös évben a barlangból a víz javarészt eltűnt, így lehetőség nyílt a továbbjutásra.

Motiváció: néhány lelkes barlangász elhatározta, hogy barlangi mentő szeretne lenni. Miért is? Mert sok-sok éve barlangásznak, más-más egyesületekben, más helyeken, de az közös bennük, hogy motiváltak és eltökéltek. Oktatók, túravezetők, kutatásvezetők, sokat találkoznak olyan helyzetekkel, ahol látják a lehetséges szituációk komolyságát. Ha valami történik, akkor azt meg kell oldani. Kis vagy nagy csoportban, különféle technikai eszközökkel, a helyzet és a lehetőségek függvényében… Vagy a Magyar Barlangi Mentőszolgálat közreműködésével. Szerencsére éles helyzetben ez nagyon ritkán fordul elő.

És ez így is van jól. Azt is tudjuk, hogy ez nagy mértékben a felkészültségnek és a képzéseknek köszönhető. Sok túra- és kutatótársuk már tagja a szervezetnek ezért tudják kihez kell fordulni. A BMSZ pedig az évek során kidolgozta a képzés leghatékonyabb módszerét…