A hét elején érkezett haza Budapestre az a hétfős oktatócsapatunk, amelynek tagjai az elmúlt majdnem két hetet Kínában töltötték egy barlangi mentőtanfolyamon.

A Grimp Day egy kifejezetten tűzoltóknak szóló, kötéltechnikai mentőverseny. Ehhez a közeghez úgy kapcsolódunk, hogy hosszú éveken át részt vettünk az alpin mentést végző magyar tűzoltók felkészítésében, sőt több tűzoltót pártoló tagjaink között is tudhatunk. Egy ilyen nemzetközi versenyen vetődött fel az ötlet, hogy ne csak a szomszédos országok barlangászaival barátkozzunk szervezetileg, hanem ismerkedjünk Kínával, kínai barlangászokkal, barlangi mentőkkel és tűzoltókkal is.

Többlépcsős egyeztetés után idén tavasszal öt kínai barlangászt tudtunk vendégül látni Budapesten, a BMSz újonnan felvett, próbaidős tagjainak alapozó képzésén. A négynapos tanfolyamunk után biztosítottuk kínai barátainkat arról, hogy a nyelvi nehézségek ellenére bármelyik képzésünkön és gyakorlatunkon szívesen látjuk őket, és a világ barlangász közösségeinek íratlan szabályai szerint örömmel megosztjuk tudásunkat, tapasztalatainkat velük, valamint – közreműködésükkel – a formálódó, egyre népesebbé váló kínai barlangász közösséggel is.

Szavunkon fogtak… A nyári hónapok alatti levelezések és chatelések nyomán körvonalazódott, hogy bizonyos hallgatói létszám felett már egyszerűbb, ésszerűbb, de főleg olcsóbb lenne, ha az általunk felajánlott tudásmegosztást nem hazai, hanem kínai helyszínen valósítanánk meg. A felismerést követően idén decemberre szerveződött egy alapfokú barlangi mentőképzés a tavasszal nálunk járt kínai barlangászok vezetésével, magyar barlangi mentők oktatói közreműködésével – kötéltechnikában jártas tűzoltók és barlangászok számára –, Kína délnyugati részén, Guiding városa mellett, a Yanzi Doong-barlangban.

Az ötnapos tréning során 24 hallgatóra jutott két kínai és hét magyar oktató. Napközben a barlangban és sziklafalakon dolgoztunk, esténként a helyi tűzoltóság oktatótermében tartottunk elméleti előadásokat. Gyakorlataink alatt kipróbáltunk számos hordágyat, köztük egy szinte tökéletes kínai Petzl-másolatot, valamint több Skedco jellegű, helyi továbbfejlesztésű hordágyat. Ebben az összehasonlításban jól be tudtuk mutatni, hogy mi miért döntöttünk évtizedekkel ezelőtt a Petzl hordágyak mellett, mik az előnyeik a sérült számára, és mennyire sokoldalúan használhatók barlangi körülmények között is.

Könnyű terepen kezdtünk hordágymozgatást gyakorolni, majd megkerestük azokat az akadályokat, ahonnan már nem hatékony és nem biztonságos kézben vinni a hordágyat. Itt megtanítottuk a kézről kézre adogatás technikáit, amelyekkel a nehezen járható terepen is folyamatosan, a szállítási trauma minimalizálásával tud haladni a sérült a hordágyban.

Sok időt és energiát fordítottunk egészségügyi tudásunk és protokolljaink bemutatására, praktikáink átadására is. Mivel Kínában nem vonul orvos a barlangi mentésekre, ezek az életmentő fogások kimondottan hasznosak lehetnek akár barlangász túratársként, akár a sérült mellé elsőként kiérkező barlangi mentőként.

Sokat gyakoroltunk sziklafalakon is, hogy az amúgy barlangi kötélpályákon ügyesen mozgó kínai vendéglátóink elsajátítsák a bonyolultabb vertikális és kötéltechnikai manőverek üzemeltetését is. Az ötödik napra eljutottunk oda, hogy az összetett, több ellensúlyos húzórendszereket éppoly magabiztosan kezelték a résztvevők, mint a feszített ferde felhúzásokat és a kötélhidakat.

Megtekintettünk és kipróbáltunk több innovatív, kínai fejlesztésű eszközt is, amelyeket ők szívesen használnak saját kötéltechnikai rendszereikben, ám ezek méretük, súlyuk és a saját, megszokott technikáinktól való releváns eltérésük miatt nem lopták be magukat a szívünkbe.

A tréninget két nagyobb barlangi akcióval zártuk. Az elsőben a kínai csapatokat főként magyar oktatók vezették a hordágyszállítás és a vertikális manőverek során. Itt még meg-megálltunk, igyekeztünk megválaszolni a felmerülő kérdéseket, tisztázni a félreértéseket, és egy-egy helyen több lehetséges megoldást is kipróbáltattunk a tanulókkal.

A végső, nagy közös gyakorlaton a Yanzi Doong (Fecske-barlang) első szintjéről, közepesen nehéz, de letörésekkel és tavakkal gazdagon tagolt terepen kellett egy – majd mivel a hordágy nagyon gyorsan haladt, később még egy – sérültet a felszínre hozni, a bejárattól mintegy másfél kilométeres távolságból. A gyakorlatot egy kínai tűzoltó, Guiding város egykori tűzoltóparancsnoka vezette; itt az oktatók már normál csapattagként, illetve időnként sérültként vettek részt a műveletekben. Az informális értékelés során megfogalmaztuk: új kínai tűzoltó barátaink ezt csak akkor tudnák még jobban csinálni, ha rendesen barlangásznának is.

Habár az idő kevés volt, nyugodt lelkiismerettel állíthatjuk, hogy az öt nap alatt mindazt átadtuk, amit az elinduláshoz minimálisan szükségesnek tartottunk, és amit az időkeretbe be tudtunk sűríteni. Innentől a helyi mentők saját szervezésű gyakorlatokon szerezhetnek további beszerelési és koordinálási rutint, fejleszthetik csapatuk tudását és készségeit, valamint javíthatják a csapattagok és csapatok együttműködését.

Szükség is lehet az ilyen barlangi mentőképességek fejlesztésére, mert Kínában az elmúlt évtizedben sokszorosára nőtt a barlangi aktivitások száma. Azt pontosan nem tudta senki megmondani, hány kínai barlangász van – vendéglátóink óvatos becslése szerint számuk mintegy 10 000 fő lehet. Azt pedig, hogy ezen felül évente hány kalandturista látogat kiépítetlen barlangokba, sziklafalakra és via ferratákra, megbecsülni sem tudták. Impozáns kataszteri számok is elhangzottak: csak Guizhou tartományban több mint 40 000 nagyobb (!) barlangot tartanak számon, köztük olyat is, amely 700 méternél mélyebb vagy 400 km-nél hosszabb. Külön állami intézetek foglalkoznak a karsztterületek megismerésével, hasznosításával és a fejlődő belföldi turizmusba való bekapcsolásukkal. A nagy barlangok megtalálásának reményében számos hazai és nemzetközi feltáró expedíció is dolgozik az országban. Ahol pedig sok, szabályozatlan keretek között zajló túra és kutatás van, ott előbb-utóbb biztosan szükség lesz barlangi mentőcsapatra is.

Reméljük, hogy a tíznapos kinti tartózkodásunkkal, valamint a képzésbe előzetesen befektetett energiánkkal mi is hozzájárultunk ahhoz, hogy kínai barlangász barátaink nagyobb biztonságban járhassák és kutathassák barlangjaikat. Bízunk benne, hogy túránkkal a két ország barlangász közösségei közötti kapcsolatok építését is elősegítettük, így ha magyar csapatok szeretnének a jövőben Kínában barlangászni, a „farvizünkön” haladva már könnyebben találhatnak helyik kontaktokat, kaphatnak lehetőséget és engedélyt az egyébként szigorú bürokratikus kínai hatóságoktól.

Óriási köszönet illeti kínai vendéglátóinkat, akik a tanfolyam, valamint az azt követő néhány napos turistáskodásunk alatt eddig soha nem tapasztalt, a zavarba ejtő szintet sokszorosan meghaladó vendégszeretettel fogadtak bennünket, majd később is folyamatosan gondoskodtak rólunk. Reméljük, hogy nem mentünk az idegeikre, és legalább olyan jó szívvel fognak visszaemlékezni erre a közös projektre, ahogyan ők belopták magukat mindannyiunk bal pitvarába.

Kínai kalandjainkról remélhetőleg hamarosan többet is mesélhetünk egy szakmai élménybeszámolón, vagy többet mutathatunk egy vetítés keretében valamelyik közeli barlangász rendezvényen.

Fotók: Kovács Márton, ZhaoFei

 贵州乔木探游文化传播有限公司 洞穴救援 塔状喀斯特