A barlangajtóknak kettős szimbolikus feladata van: elsősorban védik a barlangokat az illetéktelen behatolók károkozásaitól, másrészt pedig megóvják a felkészületlen, alkalmi barlanglátogatókat a barlangokkal való találkozás lehetséges veszélyeitől. A barlangász tapasztalatok gyarapodásával az embernek nemcsak a barlangi közegben való mozgáshoz szükséges készségei fejlődnek, hanem tágul és bővül az eszköztára az egyszerű műszaki problémák megoldásával kapcsolatban is. Tapasztalt barlangászok, túravezetők ismerik a barlangajtók egyedi titkait: pontosan tudják, melyik ajtó nyílik nehezen, melyikhez kell ásót vagy kis pajszert vinni, melyik zárhoz kell mindig WD-40, vagy épp melyik ajtó nyitásához kell több embernyi erő. Tegnap éjjel a Ferenc-hegyi-barlang ajtajának kinyitásánál viszont egészen más probléma állt elő.

Hétfőn este az Adrenalin és a BJBT csoportok 8 tagja közös barlangtúrán vett részt a Ferenc-hegyi-barlangban. A túra végeztével, fél 10-körül próbáltak a felszínre jutni, ám a bejárat alatti létra tetején állva nem tudták kinyitni a – maga műfajában kiemelkedően könnyen nyíló – barlangajtót. Többszöri próbálkozásra sem sikerült a kulccsal kinyitni a speciális zárat, mintha bele lett volna törve valami.

Szombaton, kora este segélyhívást kaptunk: egy 42 éves siklóernyős pilóta röviddel a csákberényi magas startja után, a Csákberény melletti Kopasz-hegy csúcsa közelében a hegyoldalnak csapódott, és többszörös törést szenvedett.

A 18:00-kor beérkezett segélykérés után riasztást adtunk ki, és megkezdődött a mentés koordinálása.

Azt sejtettük, hogy elsőként a környékbeliek, a Bakonyi Barlangi Mentőszolgálat tagjai fognak a helyszínre érkezni, köszönhetően annak, hogy egyrészt közelebb is vannak, másrészt nemrég végeztek a sólyi falunapon tartott bemutatójukkal, így a csapat és a felszerelésük is nagyjából egyben lehetett.

A kiadott riasztásra a BMSz 18 fős csapatán kívül a Bakonyi Barlangi Mentőszolgálat 4, a Mór Városi Önkéntes Tűzoltóság 2 önkéntese jelentkezett be.

Míg a riasztott erők készülődtek és a sérült felé haladtak, addig a riasztást vezető koordinátorunk térképek és műholdképek segítségével pontosan beazonosította a sérült helyzetét.

Idén az Aggteleki Nemzeti Park sok évforduló együttállását ünnepli: 30 éve része a Világörökségnek a Gömör–Tornai-karsztvidék, 40 éves az Aggteleki Nemzeti Park, és 200 évvel ezelőtt jutott át Vass Imre a Baradla-barlang akkori legígéretesebb végpontján, a Vaskapun.

Vass Imre, a XIX. századi „Gömör-vármegye hites földmérője”, kíváncsi, tán izgága ember is volt. Gyakran látogatta az Aggtelek határában, a Baradla-tető alatt nyíló barlangot. Feltáró kutatásai 1821-ben a Vaskapu nevű részig jutottak, ahol a kor technikájával elfogytak a lehetőségei – „Eddig és nem tovább” – mondta, majd kézjegyét „Vass Imre 1821” felirat formájában a helyszínen hagyta. Ez a felirat a Vaskapuval szemben a mai napig megtalálható, a barlangot jól ismerő túravezetők meg is tudják mutatni a hosszú túrákon.

Négy évvel később, az aszályos 1825-ös évben a barlangból a víz javarészt eltűnt, így lehetőség nyílt a továbbjutásra.

A pünkösdi hétvégén ismét technikai tanfolyam zajlott az Alsó-hegyen. A ritkán használt, expedíciós megoldásokat oktató tanfolyam nemcsak a vékonyköteles technika miatt hozott izgalmakat.

Pünkösd vasárnapján, a Vecsembükki-zsomboly bejárati aknájában, a 90-es aknába való átbújás előtt a következő furcsa párbeszéd zajlott le:

– Nézd, milyen fura alakú cseppkő van a törmelékben! Nem úgy néz ki, mint egy bomba?
– Basszus, ez nem cseppkő, ez valami gránát lesz… Na, hagyjunk itt mindent, és óvatosan húzzunk ki a francba…!

A kellemetlen felfedezés után az Aggteleki Nemzeti Park és a Rendőrség azonnal lezárta a barlangot, visszavonták a kiadott túraengedélyeket, és értesítették a Magyar Honvédség tűzszerész ügyeletét a megtalált robbanótestről. A baj elhárításának kapcsán mi is hamar bekerültünk a képbe: felkérést kaptunk a tűzszerészek barlangban való tevékenységének támogatására, azaz hogy segítsünk abban, hogy le tudjon jutni a bejárati akna aljára egy tűzszerész specialista, aki meg tudja vizsgálni a leletet, és lehetőség szerint juttassuk is vissza a felszínre épségben.

A barlangi mentők is emberek: hosszú hétvégéken mi is, lehetőség szerint, szétszéledünk a világban, kihasználva a többnapos szabadságot; túrázni járunk csoportjainkkal, családjainkkal, vagy belevetjük magunkat aktuálisan futó barlangkutatási projektjeinkbe. A mindenkori riasztásvezetőnek ilyen hétvégéken mindig nehezebb összeszednie a mentéshez szükséges létszámú barlangi mentőcsapatot, mint egy hétköznap este kezdődő akcióhoz.

Pünkösd vasárnapján szerencsére nem volt ilyen nehézségünk. A Vadálló-köveknél történt balesetről és egy lábsérültről kaptunk bejelentést és segélykérést délután kettő körül. Kiadott riasztásunkra rekordgyorsasággal, fél órán belül a sérült mellett volt az első néhány barlangi mentőnk, akik az Adrenalin Barlangkutató Egyesület happeningjén, épp Visegrád környékén táboroztak. A riasztásra hamarosan már 29-en gyűltünk össze, köztük négy orvosunk is a helyszínre érkezett. Ez utóbbi olyannyira kuriózum, hogy legutóbb ilyen "csúcstalálkozót" nem is tudjuk, melyik gyakorlaton láttunk. A mentésben a Bakonyi Barlangi Mentőszolgálat két tagja is közreműködött.

A múlt heti Föld Napja bemutatónk után újdonsült barlangi mentő társunkkal próbáltunk a jövőbe látni, próbáltuk megtippelni, hogy vajon lesz-e szükség a BMSz munkájára az előttünk álló hosszú hétvégén. Lett – és nem is egyszer.

Nálunk szerda délután kezdődött a hosszú hétvége. Vértesszőlős közeléből érkezett a segélykérés: egy siklóernyős pilóta szállt fára, nem messze a pár éve tragédiával végződött mentés helyszínétől. A segítség ezúttal nem katonai helikopteren érkezett, hanem a BMSz által koordinált, ipari alpinistákból, faápolókból és barlangi mentőkből álló Fáról mentő csoport egy önkéntese indult el a 7–8 méter magasan lengedező pilótáért. Szerencse volt, hogy a pilóta sérülések nélkül várta megmentőjét – pech volt viszont, hogy a száraz ágak miatt nem lehetett a pilóta fölé mászni és standot építeni a kiemeléséhez, leeresztéséhez.

Ahhoz, hogy biztonságban a földre juttatható legyen, egy ferdén kiépített húzórendszerrel a törzs felé kellett biztosítani, amíg néhány vastagabb száraz ágat levágva ki lehetett szabadítani. A pilóta földre juttatásához fél óra kellett, az ernyő leszedéséhez még háromszor ennyi.