Március elseje a Nemzetközi Polgári Védelem napja. Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság ezévben is köszönetet mondott a Magyar Barlangi Mentőszolgálatnak a polgári védelmi törekvéseik segítéséért, támogatásáért. Az ünnepélyes keretek közt lezajló eseményen meghallgattuk Jackovics Péter ezredes úr értékelését napjaink természeti veszélyforrásairól és az ellenük való védekezésről.
Az eseményen számos civil szervezet képviselője kapott elismerést. Dr Góra Zoltán vezérőrnagy úr elismerő oklevelét és ajándéktárgyát idén Kovács Márton tagtársunk vette át. Köszönjük az elismerést, és reméljük, hogy a Katasztrófavédelem munkatársaival eddig is fejlődő kapcsolatunk a jövőben is gyümölcsöző irányba halad tovább.
2019. február 23-án délután B.Zoltán 34 éves turista egy fejlámpával felszerelkezve bemerészkedett a Pilisborosjenő határában, az Ezüst-hegy oldalában nyíló Papp Ferenc-barlangba. A barlangban mintegy négy órát töltött el, majd kifelé indult.
A bejárati alatti homokkőben kialakult ruhaszaggató, hírhedt omladéklabirintusban eltévedt, nem találta a kivezető utat.
Ez a hely rendkívül csalóka, ugyanis a felszínről még hallani a hangját aki itt van, adott esetben néha a kövek között a lámpája fényét is meg lehet pillantani, minden nagyon közelinek tűnik - de a szűk réseken, ahol a hang és a fény még átjön, nehéz az egyetlen ember számára is járható, lehetséges utat megtalálni a felszínre.
2019.01.16. - A nyári thai mentés sztoriját a napokban ismét felkapta a világsajtó, ennek oka egy frissen megjelent könyv, amit egy helyszínen jelen lévő riporter, Liam Cochrane jegyez The cave – The inside story of the daring Thai cave rescue címmel. Ugyanezen író egy háromrészes internetes sorozatot jelenített meg a könyv kivonataiból a sajtóban.
A könyvet bemutató újságok szerkesztői szerint a könyv fő erőssége, hogy sokat ír a kimentés körülményeiről, amik állítólag nem tükrözik azokat a szülők és hírekre éhes média felé kommunikált állapotokat, amiket a korábbiakban ismerhetett meg a nagyvilág. A nyáron nyilvánosságra került hírek is említettek szedációt a mentés során, de azt sugallták, hogy ilyen állapotban is valamennyire éberek maradtak a kimentett gyermekek, aktívan, úszva, a vezetőszárat követve vettek részt saját kimentésükben. Ehhez odabent, a barlangban megtanultak úszni, megtanulták a légzőautomata, illetve a teljes arcmaszk használatát. Az akkor rendelkezésre álló hírek szerint a kimentés során elöl egy búvár haladt, a légzőgázokat tartalmazó palackkal, ami az arcmaszkhoz csatlakozott, hátul pedig egy másik mentőbúvár igazgatta a netán bajba jutó gyermekeket.A most megjelent Liam Cochrane írást szemléző újságírók azt állítják, hogy a gyermekek altatva, testi épségük megőrzése, elakadások elkerülése végett rögzített karokkal, kvázi hátuknál fogva, „csomagként” jutottak a felszínre, a vízben a segítők által igazgatva.
2018.november 30.-án második alkalommal szerveztük meg a véradást. Az eredmény nagyon röviden:
34 fő véradó X 4,5 dl levett vér = 15,3 liter vér (3embernyi).
Így tudtunk KÖZÖSEN segíteni azokon, akik nehéz helyzetbe kerültek! Köszönjük a részvételt mindenkinek, jövőre ugyanitt!
Akinek ez nem elég nekik bővebben: Idén 36 regisztrált résztvevőből 34-en tudtak vért adni. Közülük 5 fő volt új véradó, őket külön regisztrálják, mert fontosnak tartják, hogy akiknek még nincs ilyen téren tapasztalata eljöttek és vélhetőleg vissza is térnek, ha minden rendben zajlik, azaz bekerülnek a rendszerbe.
Az idei Őszi nagy gyakorlatunkat a Solymári Ördöglyuk-barlangban, és a bejárata közelében felszíni terepi körülmények között tartottuk. Több csoportban gyakoroltuk a hordágy kezelését, és szállítását. A gyakorlaton a Magyar Barlangi Mentőszolgálat tagságán kívül a Bakonyi Barlangi Mentőszolgálat, a Barlangi Mentők Észak-magyarországi egyesületének tagjai mellett a Katasztrófavédelem I. kerületi tűzoltói is együtt tanultak, gyakoroltak.
Az első látásra egyszerűnek tűnő feladatok végrehajtása során is rengeteg hasznos tapasztalattal tudással gyarapodtunk.
További képek IDE KATTINTVA a facebook oldalunkon találhatóak.
Az idei évben többen, és többet ajánlottatok fel a személyi jövedelemadó egy százalékából, mint eddig bármikor! A NAV tájékoztatása szerint 1 755 423.-Ft felajánlás érkezett.
A korábbi évek gyakorlata szerint igyekszünk hasznos, és szükséges eszközökre, célokra fordítani, és erről tájékoztatni fogunk benneteket.
A felajánlott SZJA 1%-ok fedezik éles helyzetben a mentések költségeit, "békeidőben" pedig kötéltechnikai, orvosi, és egyéb mentőfelszerelésekre tudjuk fordítani a befolyt összeget.
Szintén az 1% felajánlásokból fedezzük az évközi gyakorlatok költségetinek egy részét is.
Tudtad, hogy sok esetben a tagjaink nem csak önténtes munkát, hanem saját anyagi forrásokat is hozzáadnak a BMSz működéséhez?
2018. október 15-én délután 16 óra előtt pár perccel érkezett a riasztás, hogy egy pár hölgy tagja túrázás közben bokasérülést szenvedett, valahol a Rám-szakadék felső része környékén. Pontos helyzetüket nem tudták meghatározni, a térerő sem volt elegendő a megfelelő kommunikációhoz. Azt jelezték, hogy mindenképpen mentést kérnek, mert a sérült lábbal nem tudnak önerőből tovább, vagy visszahaladni.
Az nem volt meghatároztható, hogy a felső, vagy az alsó végpontokhoz vannak közelebb. Kiadtuk a riasztást a tagság felé, és két csoportban elindultunk a helyszínre. Aki Észak-Budapesten volt, azt a helyszínre irányítottuk, aki délről érkezett, az ment a raktárba, ahonnan a felszereléssel vonultak tovább Dömös felé.