Újabb siklóernyős-mentés a Kétágú-hegyen

2019 ketagu2Szeptember 29-én 13 óra tájban kaptunk egy riasztást egy siklóernyős férfitől, azzal, hogy Kétágú-hegy (Pilis, Klastrompuszta) tetején egy bükkfán sikerült landolnia.

Emberünknek sikerült sérülés nélkül kiszállnia az ernyőjéből, és kimásznia a faágak közé, de mivel egy bükkfa 30 méter magas ágai közt volt, bölcsen úgy döntött, hogy nem próbál meg lemászni a fán (ami alighanem balesettel járt volna, mert a fa alulról első oldalága mintegy 15 méter magasan volt). SMS-ben pontos koordinátákat tudott küldeni, és a helyszín a Két Bükkfa-nyereg felől kb 1 km-re megközelíthető személyautóval, terepjáróval pedig kb 400 m-re.

A helyszínre érve kiderült, hogy ez az eset kb 50 méterre volt attól a helytől, ahonnan júliusban sikerült szerencsésen lementeni egy ernyőst.

A mostani landolás annyiban is szerencsésebb volt, hogy a bükkfa élő, egészséges példány volt, tehát mellé lehetett mászni az emberünknek.

Alpin technikával megközelítettük a sérültet, fixpontot létesítettünk, és az ernyőst sikeresen leeresztettük.

Az ernyős leeresztése után hozzáfogtunk az ernyő kíméletes leszedéséhez is, és kb 18:00-kor már az ernyő is a földön volt úgy, hogy a vászon látszólag sértetlen maradt, csak a zsinórok egy részét kellett elvágni.

A fák közötti landolás oka is gyakorlatilag azonos volt a mostani és a júliusi esetben: a szél sebessége nagyobb volt, mint az ernyő siklásának a sebessége, így emberünk látszólag a kiszemelt landolóhely felé siklott, de valójában hátrafelé haladt, és ezt későn vette észre.

Keresés