Elsősegély gyakorlat 2020

2020eu12020. 02. 01-én immár harmadik alkalommal került megrendezésre a Magyar Barlangi Mentőszolgálat számára alapfokú elsősegélynyújtás gyakorlat az elsosegely.hu (Elsősegélynyújtás Oktatásáért Alapítvány) által.

Ezeknek a gyakorlatoknak az alapvető célja, hogy barlangi mentőink mind civilként, mind pedig a mentések alkalmával segélynyújtóként tisztában legyenek az alapfokú elsősegélynyújtás korszerű irányelveivel, szempontjaival, továbbá gyakorlati tapasztalatot is szerezzenek egy-egy sérülés ellátásának mikéntjével.

A mostani gyakorlaton 21 fő vett rész, közülük 15 fő a Barlangi Mentőszolgálat, továbbá 2 fő a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság HUNOR (Hungarian National Organisation For Rescue Services) egységének tagjai, további 4 fő pedig vendégként volt jelen.

Ez a gyakorlat is alkalmat teremtett a fenti szervezetek együttműködésének erősítésére.

A nap elméleti bevezetéssel indult, ahol kötetlen hangulatban hallgathattak a résztvevők interaktív bevezetőt az alapvető sebellátási módozatok alkalmazásáról, illetve rögzítőeszközökről.

Ezt követte az első gyakorlati blokk, ahol kis csoportokban a korábban látott kötözések kerültek alkalmazásra.

A második gyakorlati blokk ismét kis csoportokban zajlott, itt az alapfokú újraélesztés gyakorlati tudását frissítették a résztvevők. Oktatófantomokon sorban BLS, majd BLS + defibrillátor használat, végül két ellátó váltását gyakorolták az alapfokú újraélesztés során.

2020eu2A harmadik gyakorlati blokkban kétfelé vált a társaság, félkörben helyezkedve úgynevezett frontális gyakorlaton vettek részt. Ennek során sorban két-két ellátó vett részt a szimulációkban, egy oktató által tartott gyors bevezető után látták el sorban az imitátorok sérüléseit. Az ellátások után az oktató irányította a közös beszélgetést, ahol megvitatták a látottakat. Az imitált szituációkban enyhétől súlyos sérülésekig, horzsolástól amputációig számos sérülési módozat felmerült. Ez ellátások mellett a fektetésekre és az izolációra is nagy hangsúlyt fektettek az oktatók.

Ebédszünetet követően pedig sor került a nap fénypontját jelentő szimulációsversenyre. Nevével ellentétben ez a rész nem igazán a versengésről, sokkal inkább a játékról szól, hisz tét nélkül tehetik próbára az ellátók magukat, az ejtett hibák nem veszélyeztetik a sérülteket. Két-háromfős csapatokban az ellátók teremről teremre haladnak, minden teremben más-más szituációba csöppenve. Talán már sejthető, hogy minden helyszínen egy-egy baleset ellátását szimulálták. Az egyes helyszíneken az imitátorokon kívül egy versenybíró is tartózkodott, akinek feladata a szimuláció megvitatása a csapatokkal, illetve értékelésük meghatározott szempontrendszer alapján. Idén a játék tematikát is kapott, a szimuláció alapja a Barlangnapok voltak, melyen a Barlangi Mentőszolgálat ügyeleti feladatot vállalt. És bizony volt is miért!

Barlangbejáratban elfelxelt combtól aknába zuhant barlangászokon, gázoláson és ujjlevágáson át egészen az éjszaka, zseblámpák fényeinél ellátandó felbukott motorosok balesetéig mindenféle történt. A szimulációk helyszínein 10 percig tartózkodtak az egyes csapatok, ebből 7 perc az ellátásoké volt, újabb 3 percben pedig az ellátást végignéző és értékelő versenybíró, illetve az imitátorok által szóbeli értékeléssel telt.

A verseny végeztével a csapatok ismét összegyűltek egy rövid értékelésre, a nap összefoglalására. Minden résztvevő égési zselét, a három legeredményesebb csapat pedig sebellátásban hasznosítható kötszereket vihetett haza tárgyi, élményeket és gyakorlatban hasznosítható tudást pedig örök emlékbe.

Fotók: elsosegely.hu, további képek itt

 

Keresés