Ho-Ho-Ho-Hordágyon a mikulás!!!

a DM-Együtt egymásért támogatásával

Ajándékot oszt a mikulásHelloweentől Mikulásig 6 héten keresztül zajlottak az öt intézményből érkező sérült gyerekek barlangtúrái a Verocs Mozgás- és Élményterápiás Szakosztály főszervezésében és a Magyar Barlangi Mentőszolgálat közreműködésével.

Az előzményekről: 2017 nyarán - köszönhetően a sok lelkes internetes szavazó támogatásának - nyertesei lettünk a DM-Együtt egymásért pályázatnak, így megvalósulhatott a "Legyél te is barlangi mentő" programunk.

A támogatásnak köszönhetően a gyerekek megismerkedhettek a barlangi mentő hordággyal, a mentőeszközeinkkel. Egyik legnagyobb sikere a mentő háromszögnek volt - az ezzel való leeresztés váltotta ki a máskor szokásos létramászást - ezt széles mosollyal fogadták.

 

A gyerekek számára az új emberek, a barlangi mentők megismerése is sokat hozzá adott a jó hangulatú túrákhoz.

A csapatunk :)A megfizethetetlen élményen felül új eszközök (sisakok, lámpák stb.) beszerzésére is lehetőség nyílt, ami még évekig szolgálja majd a felnövő, ügyesedő gyerekek túráit. A hordágyon érkező öreg Mikulás zenélését, aki tudta énekkel kísérte, a nagyothallók pedig a gitár tapintásával lettek részesei az örömnek.

Az MKBT Verocs Szakosztály lelkes és fáradhatatlan segítői 2000 óta szerveznek sérült gyerekeknek barlangtúrákat. A hetente zajló túráikon az a szlogenjük, hogy „Nekünk terápia, nekik kaland”. - ezt a barlangi mentőseink most testközelből megtapasztalhatták.

A két szervezet között eddig is meglévő kölcsönös jó viszonyunk most még szorosabbá szövődött.

Köszönjük mindenkinek a támogató szavazatokat és a részvételt!

További fényképek ide kattintva a BMSz facebook oldalán

Keresés