Mentés a Szopláki-ördöglyukból

Szopláki mentés 1.

2006 augusztus 18.-án három óra előtt valamivel riasztás érkezett a BMSZ-hez, miszerint a Pilis-hegységben, Pilisszentkereszt határában található Szoplaki Ördöglyukban baleset történt és ezért sürgős mentés szükséges. A környéken élő barlangi mentők azonnal a helyszínre indultak, így annak ellenére hogy a barlang nem könnyen megközelíthető helyen van az első négyfős csoport már 40 perccel a riasztást követően a helyszínen volt.

Rövid tájékozódás után megtudhattuk hogy a szerencsétlenül járt alkalmi barlangász egy 7 fős gyalogtúrázó társaság tagjaként érkezett a helyszínre, majd a barlang közel függőleges bejárati száján majdnem annak az aljáig lemászott. Ekkor leejtett valamit, azért a maradék 2-3 métert, amit nyilvánvalóan nem lehet visszafelé felmászni, leugrotta.

Mikor megpróbált visszatérni többször visszaesett. Amikor a társai egy hosszabbító kábel segítségével próbálták kifelé ráncigálni, amelyet az illető az övéhez rögzített, egy elég nagyot esett vissza a barlang aljára, mert elszakadt a derékszíj. 

Ekkor az egyre növekvő fájdalmak és a kilátástalan próbálkozások miatt a társaság felhagyott a kísérletezéssel és riasztották a Barlangi Mentőszolgálatot, akiknek a helyszínre érkező tagjai azonnal leereszkedtek a szerencsétlenül járt amatőr barlangászhoz. Az egyik mentőtiszt képzettségű tagunk megvizsgálta a sérültet és megállapította, hogy bár nincs közvetlen életveszélyben elengedhetetlenül szükséges a speciális barlangi mentőhordágyon történő kiemelése, orvosi vizsgálata és kórházba szállítása.

Szopláki 2.Szopláki 3.

Ugyanis nem volt kizárható a gerincsérülés vagy más belső zúzódás lehetősége sem. Értesítettük az OMSZ-t és a barlangban lévő mentőszolgálatosok az elsősegély nyújtás mellett kényelembe helyzeték a sérültet és izolációs fóliába burkolták.

Közben folyamatosan futottak be a BMSZ tagjai a helyszínre, de a fő erők a speciális felszerelésekkel az erős péntek délutáni csúcsforgalom miatt csak több mint egy órával a riasztást követően tudtak a helyszínre érkezni.

Kisvártatva  az OMSZ is a helyszínre érkezett, melynek személyzetét és eszközeit a BMSZ egyik tagjának terepjárója vitte a helyszínre.

Az OMSZ orvosa Dr. Sárosi Balázs szakmailag kifogástalan módon, igen nagy bátorságot tanúsítva ragaszkodott hozzá hogy a kiemelés előtt személyesen is meggyőződjön a sérült állapotáról ezért őt leeresztettük a szakadékba. 

Szopláki mentés 4.Miután elvégezte a szükséges vizsgálatokat sor került a barlangi mentőhordágyas kiemelésre, amelyet egyszerű rutin feladatként gyorsan végrehajtottunk.. Az orvos felhúzása után a sérültet ellátták, a BMSZ terepjárója az első közútig szállította és ott átadta az ott várakozó rohamkocsinak, amely az Árpád kórházba szállította. 

Az akcióban a BMSz 16 taggal vett részt, a becsült költsége 300 eFt.

A résztvevő tagok név szerint: Adamkó Péter, Császár Csaba, Kulcsár Ferenc, Dr. Löcher Zsuzsa, Maucha Gergely,  Nagy András, Németh Tamás, Németh Zsolt, Nyerges Attila, Nyerges Miklós, dr., Szikszai László, Szórádi Attila, Taródi Péter (akcióvezető) Vass Gábor és Dr. Végh Zsolt.

Keresés