I. Duna Kötéltechnikai Mentőverseny

Duna kötéltechnikai mentőverseny The Grimpday néven Belga tűzoltók a saját hazai állományuk részére évekig szervezett mentési gyakorlatokat majd versenyeket. Ez az elmúlt években igazi nemzetközi versennyé nőte ki magát - maradva az eredeti országban - de a világ minden tájáról érkeznek hivatásos és civil mentőszervezetek összemérni tudásukat. A The Grimpday-en immár több éve sikerrel szereplő magyar Hunor hivatásos nehéz kutató-mentő (USAR) es egyben ipari alpintechnikai mentőcsapat irányításával egy lelkes önkéntesekből álló szervezőgárda létrehozta a The Grimpday magyar megfelelőjét, az első versenyen az eredeti versenyhez hasonlóan főleg hazai tűzoltó es egyéb mentőszervezetekre fókuszálva.

A hétvégi verseny lehetőséget biztosított önkéntes és hivatásos mentőcsapatoknak arra, hogy a sok év gyakorlásuk után bemutassák kötéltechnikai tudásukat, kreativitásukat, tervezési és szervezési készségeiket, együttműködési képességeiket komplex mentést szimuláló helyzetekben. A versenyző csapatoknak urbánus, ipari és terepi körülmények között kellett feladatokat végrehajtaniuk. Minden induló csapat embert menekített a földre az Erzsébet-téren álló 60 méter magas óriáskerékről, emelt fel a rakpartra súlyos sérülteket, mozgatott túlsúlyos hordágyat belvárosi lépcsőházban, és minden csapat megszenvedte a Rókahegyi-kőfejtő törmelékét is.

Ez utóbbi, Rókahegyi- kőfejtő állomást a Magyar Barlangi Mentőszolgálat tervezte, szervezte és üzemeltette. Állomásunkon az 5 fős versenycsapatoknak egy képzeletbeli mászóbaleset sérültjét kellett megtalálniuk, megvizsgálniuk, ellátás után biztonságosan eljuttatni egy mentőautóhoz. A BMSz a feladat egészségügyi szakaszának értékelésére 2 barlangi mentőorvost, a transzport technikai részének megfigyelésére 3 barlangi mentőt delegált.

Állomásunk alap története az volt, hogy egy mászó boulderezés közben magasból esett, de izolált bokasérülésén kívül egyéb súlyos sérülése nincs. A résztvevő csapatoknak egy strukturált ccABCDE betegvizsgálat után fel kellett mérniük a sérült állapotát, meg kellett tudni állapítaniuk a sérülést, annak mértékét, majd a végtagot a XXI. század eszközeivel szakszerűen kellett rögzíteniük. A járásképtelen sérültet hordágyban kellett egy nagyjából 30 fok meredekségű, letörésekkel tagolt, apró törmelékkel borított lejtőn lefele vinni. Természetesen volt választási lehetőség a nehéz és a még nehezebb lejuttatási mód közül: az egyik út egy hosszú, kellemetlenül meredek apró köves lejtő, a másik egy letörésekkel tagolt, majd apró, szintén görgős, de kevésbé meredek köves lejtő volt. A lejtők meredeksége pont a legkényelmetlenebb tartományban volt, ahol már nagyon kell biztosítás a hordágyhoz, de még nem lehet a hordágy súlyának nagy részét a kötélre bízni. Itt a csapatoknak ki kellett találniuk a hordágy biztosítását, majd el kellett osztaniuk a szűkös emberi erőforrásaikat a hordágy és a kötél eresztése között.

A feladatra a BMSz team saját tapasztalatokból merítve fél órás szintidőt irányzott elő, amit a leggyorsabban teljesítő csapat apró hibákkal szinte tudott is hozni. Azok a csapatok, akik nem rendelkeznek releváns terepi mentési rutinnal a kitűzött szintidő közel dupláját igényelték.

Terepen történő hordágy mozgatásnál tapasztalatunk szerint sok emberre, sok kézre van szükség, hiszen sok helyen csak adogatással lehet a hordágyban fekvő, fájdalmakkal küzdő sérültet kíméletesen transzportálni. Ezek fényében tiszta szívvel gratulálunk a versenyben résztvevő csapatoknak az igen szűkös emberi erőforrással hajtották végre a feladatokat.

Külön gratulálunk a Budapest VIII. Kerületi tűzoltók csapatának, akik a 4 helyszín mutatott teljesítményük alapján megnyerték a versenyt.

Keresés