2016 DINPI Föld Napja rendezvény

2016 föld napjaEgyesületünk bemutatására és ezen keresztül a barlangok és a barlangjárás szépségeinek megismertetésére kiváló alkalom a Duna-Ipoly Nemzeti Park Föld Napja rendezvény a Pál-völgyi-kőfejtőben. Ide 4 éve kapunk meghívást melynek szívesen teszünk eleget.

A rendezvény főleg egy civil forgatag, ahol a berendezett standunkon az érdeklődők megfoghatják, kipróbálhatják eszközeinket.

Idén is készültünk kőzet bemutatóval, barlangi élővilágról ismertetővel és a barlangász „csomózdában” együtt bogozhattuk a köteleket. A feladatokat sikeresen teljesítők a tízpróba keretében pecsétet kaptak és a Nemzeti Park ajándékait vehették át.

Idén először mászófallal színesítettük az eseményt, előző években a sziklafalon mászhattak a résztvevők. A nagy érdeklődést rendszerint a kígyózó sor mutatja. 

A mentési bemutató a nap egyik fő eseménye, amikor az önkéntes tagjaink által már előzetesen kiépített kötélpályán a sziklafal peremére felhúzzák a barlangban is használatos speciális hordágyat a benne fekvő önként jelentkezővel, majd egy hosszú kötélhídon a közönség közé engedik.

Idén először az időjárás nem kedvezett a rendezvénynek, ezért a korábbi években megszokott kb. 2000 fő körüli résztvevő helyett csak 800 fő jött el, de aki ott volt, elmondása szerint nem bánta meg.

Keresés