Halálos baleset a szlovákiai Csengő-zsombolyban

A csengő-zsomboly térképe2015. november 6-án péntek délután 16 óra 38 perckor érekezett a riasztás a BMSz-hez, hogy baleset történt a szlovákiai Pelsőci-fennsíkon (Rozsnyótól nem messze) fekvő Csengő-zsombolyban. Három magyar (ipari alpinisták, akik nem rendelkeztek technikai barlangi végzettséggel) nem szervezett körülmények között, engedély nélkül ereszkedett le a barlangba, ahol állítólag több napot kívántak eltölteni.

A barlang egy tágas, száz méter mély függőleges aknával indul, melyben -60 méteren egy nagy párkány található. A barlang alja egy hatalmas, omladéktömbökkel tagolt csarnok.

Lereeszkedéskor B.G. (36 éves) haladt elöl, aki a köteleket rögzítette a barlangban. A barlang felénél lévő párkányon (állítóllag kötélspórolás miatt) a biztosítószálat nem kötötte be, úgy kívánt áthaladni kötélbiztosítás nélkül.

A síkos párkányon ezt követően megcsúszott, már nem tudott megkapaszkodni, és a mélybe zuhant. Mivel az alsó szakasz kötelei nála voltak a beülőjére akasztva, két társánál nem volt elég kötél, hogy utána tudjanak ereszkedni - a felszínre siettek és értesítették a Magyar Barlangi Mentőszolgálatot.

A barlang bejárati aknájaA BMSz a riasztás vételét követően azonnal értesítette a Szlovák Barlangi és Hegyi Mentőszolgálatot, és egyeztetve velük készenlétbe helyezte a BMSz barlangi mentőit, valamint egy háromfős magyar mentőcsapatot küldött a helyszínre, elsősorban diplomáciai szempontból. A helyszínre vonuló szlovák barlangi mentők a barlangot biztonságosan kiépítve leereszkedtek, de sajnos már csak a halál beálltát tudták megállapítani. Valószínűleg a mintegy 40 méteres (12 emeletnyi) zuhanás következtében a szerencsétlen fiatalember azonnal szörnyethalt. A holttestet a korahajnali órákra a mentők kiépített kötélpályán a felszínre szállították.

A Magyar Barlangi Mentőszolgálat, a szervezett magyar barlangkutatás, valamint a magyar barlangász oktatók is mélységesen megrendülten állnak a tragédia előtt, és részvétüket fejezik ki.

Szeretnénk azonban mindannyian kiemelni, hogy messzemenőkig elhatárolóunk az engedély, megfelelő képzettség és felszerelés nélkül való barlangi túrázástól.

Hír a Szlovák Barlangi Mentőszolgálat honlapján ide kattintva.

Fotó: Egri Csaba további képek: caverna.hu

 

 

Keresés