2013. július 18-án délelőtt nagyon szép kiránduló idő volt a Pilisben Dobogókő környékén. Egy hódmezővásárhelyi természetjáró csoport e napra szervezte a környékre több napos kirándulásának búcsú túráját. Szállásuk az Eötvös turistaházban volt, ahonnan a bőséges reggelit ledolgozandó a környék turista útjain széledtek szét.
Egy kisebb csoport a könnyűnek ígérkező sárga jelzést követve, a Thirring-sziklák látogatását tűzte ki célul.
2013.07.10.-én szerdán a Papp Ferenc Barlangkutató Csoport - köztük három barlangi mentő - a bihari Csodavár (Cetatile Ponorului) felett található Porcika-zsombolyt (Avenul Bortig) látogatta meg. Két csapatban mentünk le a barlangba, mikor az első csoport tagjai már kint voltak egy lengyel turista házaspár és néhány kísérőjük érkezett a zsombolynál levő hágóhoz, ahol leültek egy kidőlt fatörzsre. Egyszer az egyik kísérő jött oda hozzánk, és fájdalomcsillapítót kért. Ő említette, hogy a házaspárból a feleség elesett és beütötte a könyökét egy kőbe.
Odamentünk az asszonyhoz, kérdeztük mi történt, hogy történt, stb. Eléggé elszomorító állapotban volt, láthatóan nagyon fájt neki a dolog, ő úgy gondolta eltört a keze. Leültettük egy polifoamra és betakartuk izolációs takarófóliával, a kihűlés elkerülésére (a felszínen hideg volt!). Ekkor már riasztották a helyiek a Salvamont Hegyi és Barlangi Mentőszolgálatot. A barlangból kiérkező orvosunk a sérültet megvizsgálta, és fájdalmat csillapított. Eközben megérkezett a Salvamont paramedic tagja, rögzítette a sérült végagot, felkötötte, tovább vizsgálta és ellátta a beteget. A sérült szállításához érkezett egy egyetemista csapat segíteni, akiket a Salvamont tagjai kértek fel.
A Magyar Barlang Mentőszolgálat kiemelt feladatai között kezel a hazai barlangászok oktatását, képzését, ezért az Oktatási Szakosztállyal együttműködve részt vesz különböző tanfolyamok üzemeltetésében. A hétvégén tagjaink nagy létszámmal segédkeztek egy 100 fős, a Budai-hegység kőfejtőiben és barlangjaiban rendezett vizsgáztatási program lebonyolításában. Ilyen értelemben „pont jókor” érkezett egy riasztás egy siklóernyős iskola vezetőjétől: az egyik tanítványuk egy félreskerült landolás közben fennakadt egy fán a hármashatár-hegyi repülőtér közelében.
Mivel egyben volt a mentőcsapat és a felszerelés (a Kecske-hegyi-kőfejtőben), és a baleset helyszíne a közelben volt, a riasztás után tíz perccel már megkezdhettük a mentési műveletet.
A Fővárosi Katasztrófavédelmi Főigazgatóság felkérésére a Magyar Barlangi Mentőszolgálat árvízvédelmi munkálatokban vett részt 2013 június 06-07-én. A feladatunk a dunai árvíz közeledtével a főváros egyik legkritikusabb szakaszán a Margit-szigeten, védmű építése és erődítése volt. Két napot dolgoztunk a gátak építésénél, homokzsákok töltésénél, karöltve a kivezényelt Honvédséggel, Rendőrséggel, Rendészeti Szakközépiskolásokkal, Tűzoltókkal és a Katasztrófavédelem embereivel.
Április 21-e, a Pál-völgyi kőfejtőben, már hagyományosan a környezet- és természetvédelem napja a Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóságának szervezésében. Madártani, vízügyi, erdészeti, természetvédelmi szakemberek állítanak ki és ismertetik meg az érdeklődőkkel saját szakterületük érdekességeit. Kézműves lángos illata elegyedik a kürtös kalács édeskés illatával, a háttérből Gryllus Vilmos éneke szól.
Csillogó szemű gyerekekkel és érdeklődő felnőttekkel telik meg ilyenkor a kőfejtő. Ebben az évben a szerencse mellénk szegődött: egész nap gyönyörű napsütéses tavaszi idő volt.
Idén a Magyar Barlangi Mentőszolgálat is a program résztvevője volt. Sátrunknál kiállítást rendeztünk felszerelésekkel, tablókkal ahol betekintést nyerhettek az érdeklődők a mentőszolgálat munkájába, megismerkedhettek speciális felszereléseinkkel és a rendezvény részét képező vetélkedő egyik állomásaként, elméleti tudásukat is bizonyíthatták.
A helyszínt egy barlangi ásványokból álló gyűjtemény kiállítása is színesítette.
A Magyar Barlang Mentőszolgálat látja el a Magyar Szabadrepülők Szövetsége tagjainak biztosítását.
Előfordul, hogy egy félresikerült leszállás következtében az ernyő fennakad egy fára. Ha a pilótának szerencséje van, nem sérül meg a lombok közé csapódáskor. Ha még nagyobb szerencséje van, le is tud mászni az ágak közül. De akkor is hátra van az ágakra fölakadt ernyő sérülésmentes lebogozása.
A BMSZ mindhárom esetben rendelkezésre áll, elvégzi a pilóta leeresztését, szükség esetén a mentőautóba szállítását és az ernyő lementését is. Az együttműködésünk keretében keresett meg minket egy siklóernyős pilóta, aki a Mátra hegység Pásztó feletti Nyikom starthelyéhez közel „gallyazott fel” egy hatalmas tölgyre.
Az országban a szélsőséges időjárási helyzet miatt óriási hófúvások alakultak ki számos közútszakaszon, köztük az autópályák és felsőbbrendű utak több szelvényében. A helyzetet nehezítette, hogy számos helyen több kilométeres kocsisor alakult ki, melynek elejét és végét keresztbefordult kamionok és hófúvások zárták le.
Az éjszaka az országban több ezer gépjármű vált továbbhaladásra képtelenné, valamint több, mint tízezer ember rekedt a hó fogságában (forrás: katasztrófavédelem).
Dr. Tóth Ferenc dandártábornok, országos polgári védelmi főfelügyelő elrendelte az FKRMSZ (Fővárosi Központi Rendeltetésű Mentőszervezet) mozgósítását.