Barlangi mentők a Föld Napja rendezvényen a MagNet bank támogatásával

A legfelső kikötési ponthoz érkezik a hordágyÁprilis 21-e, a Pál-völgyi kőfejtőben, már hagyományosan a környezet- és természetvédelem napja a Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóságának szervezésében. Madártani, vízügyi, erdészeti, természetvédelmi szakemberek állítanak ki és ismertetik meg az érdeklődőkkel saját szakterületük érdekességeit. Kézműves lángos illata elegyedik a kürtös kalács édeskés illatával, a háttérből Gryllus Vilmos éneke szól.

Csillogó szemű gyerekekkel és érdeklődő felnőttekkel telik meg ilyenkor a kőfejtő. Ebben az évben a szerencse mellénk szegődött: egész nap gyönyörű napsütéses tavaszi idő volt.  

Idén a Magyar Barlangi Mentőszolgálat is a program résztvevője volt. Sátrunknál kiállítást rendeztünk felszerelésekkel, tablókkal ahol betekintést nyerhettek az érdeklődők a mentőszolgálat munkájába, megismerkedhettek speciális felszereléseinkkel és a rendezvény részét képező vetélkedő egyik állomásaként, elméleti tudásukat is bizonyíthatták.

A helyszínt egy barlangi ásványokból álló gyűjtemény kiállítása is színesítette.


A mászóhely volt a gyerekek egyik kedvenceA kőfejtő adta lehetőségeket kihasználva, egész nap mászattuk az érdeklődő gyerekeket. Felső biztosítással mászhattak sziklát, és a barlangász kötéltechnikát is kipróbálhatták a vállalkozók.

Itt szinte minden gyerek sorbanállt, hogy kipróbálhassa a mászást, és a kötéltechnikát - szakembereink segítségével és biztosításával.

Kora délután látványos mentési bemutatót tartottunk, melyben egy komplex helyzetet modelleztünk le: hordágyban egy sérültet szállítottunk egy nehéz terepen felfelé kiépített kötélpályán, melynek a teteje a függőleges sziklafal felső pontján volt.

Itt a bemutatón egy új elem is megjelent, a felső pontból egy feszített kötélhídon horizontálisan mozgattuk a sérültet a kőfejtő közepéig ahol a hordágyat kísérő egészségügyi személyzet megállt, majd leereszkedtek, ez esetben a nézők gyűrűjébe.

A bemutatót a BMSZ országos vezetője kommentálta hangosításon keresztül a nézőknek, ismertetve a feladatot, bemutatva a mentőszolgálat munkáját.

A Barlangi Mentőszolgálat elnöksége nevében köszönöm mindenkinek a részvételt, az odaadó munkát! Külön köszönet azoknak, akik az előkészületekben, a szervezésben és a lebonyolítás gördülékenysége érdekében, rengeteg energiát fektettek a programba.

A BMSZ kiállításaA hordágy a kötélhídon tíz emelet magasban

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Köszönet a MagNet banknak, hogy megteremtette azt a lehetőséget, hogy a betétesei a közösen termelt haszon megadott részével rendelkezhessenek, és ezzel támogatást nyújtsanak civil szervezeteknek. A MagNet bank által elindított KAP program nyújtott segítséget a Barlangi Mentőszolgálatnak a megjelenéshez, az idei Föld Napja rendezvényen. Az eseményen 2823 regisztrált látogató vett részt, a BMSZ-ből 40 fő vett részt a bemutatóban és a rendezésben.

A BMSZ sátránál egész nap nagy volt az érdeklődés

 A rendezvényt a MagNet bank támogatta

 

 

 

 

 

 

 

 



A fényképeket Adamkó Péter, Németh Tamás, Papp György, Sági Bence és Szabó Lénárd készítették.

 MagNet bank

 

 

Keresés