Szerencsétlenül landolt siklóernyős Epöl térségében

2015. április 4-én, este öt óra tájban hívást kaptunk a Flay Away repülős-szervezettől, hogy Epöl határában sikertelen landolás következtében fára szállt le egy siklóernyős. Az ember le tudott jönni, de az ernyő még fenn van a fán.

Rövid telefonálgatás után egy kislétszámú mentőcsapattal indultunk a helyszínre. Este hét óra körül, még aránylag világosban le is tudtuk szedni a fáról az ernyőt.


A mentés megállapodás keretében került végrehajtásra, a tavaly megkötött szerződésünk után ez egy másik kisebb siklóernyős szervezet, amely ahhoz hasonlóan működik velünk együtt.

A helyszínen elmesélték nekünk, hogy nem sokkal ezelőtt egy ilyen szituációban az ernyős nem kért segítséget, hanem maga próbálta leszedni az ernyőjét. A próbálkozás következménye súlyos sérülés, kórházi kezelés lett.

Reméljük az együttműködésünkkel sikerül a jövőbeni balesetek súlyosságát csökkenteni.

Jó szelet mindenkinek!

Keresés