Ismét súlyos baleset történt Dobogókőnél

Dobogókő sziklafal 1A dobogókői kilátó közelében a turistaútról letért, és egy megközelítőleg 40 méter mély szakadékba zuhant egy fiatal férfi szombat este. Társa utána indult, hogy segítségére siessen. Rövidesen a törékeny konglomerátumból álló sziklafalban találta magát, ahonnan önerőből se le, se fel nem tudott mozdulni. Társai ekkor riasztották az Országos Mentőszolgálatot. Az OMSZ a Magyar Barlangi Mentőszolgálat segítségét kérte.

A BMSZ tagjai egy tervezett gyakorlaton vettek részt, és jelentős számban, megfelelően felszerelve együtt voltak a riasztás idejében, többek között ennek is köszönhető, hogy nagyon hamar a helyszínre értek. Itt először is a sziklán rekedt kiránduló megmentéséhez fogtak.

All Stories

Szepesi barlangi mentés

A Szepesi Barlang nagy travijánál egy fiatal barlangász lány több métert esett, feltételezhető volt, hogy a gerince (is) sérült. A riasztás után a mentést a Barlangi Mentők Észak Magyarországi Egyesülete kezdte meg.

Közel húsz fővel érkeztek a helyszínre, a barlang bejáratánál vezetési pontot építettek ki és telefont telepíttek a barlangba. A Magyar Barlangi Mentőszolgálat jelentős késéssel értesült a balesetről.

A riasztás vétele után 27 fővel haladéktalanul orvosi és barlangi technikai felszerelésekkel a helyszínre indult. A felvonulásban a rendőrség nyújtott hathatós és gyors segítséget egy járőrautó és egy csapatszállító mikrobusz rendelkezésre bocsájtásával. A helyszínre érkezve a BMSZ tagjai bekapcsolódtak a mentésbe. A sérült reggel 5óra 14 perckor ért a felszínre, ahol átadtuk az OMSZ-nak.

A gerincsérülés alapos gyanúja beigazolódott, a sérülten 3 órás műtétet hajtottak végre.

 

Mentés Dobogókőn

Dobogókő mentés 1.Pénteken valamivel fél hét előtt kaptuk a riasztást hogy Dobogókőn valaki lezuhant valamelyik szikláról és feltehetőleg súlyosan megsérült. A riasztásvezető a helyszínt és az eset súlyosságát mérlegelve mindenkit azonnal a helyszínre irányított, csak egy autó tett kitérőt a raktárba, hogy a szükséges felszerelést a helyszínre hozza.

A BMSZ titkára érkezett elsőként a helyszínre, aki éppen Szentendrén kapta a riasztást, amikor hazafelé tartott. A helyszínen néhány tűzoltó és rendőr lézengett csak a parkolóban, akik azonnal elmondták hogy az illető meghalt, de mindenképpen számítanak a Barlangi Mentőszolgálat segítségére, mert ők mind létszámban, mind felkészültségben nincsenek elegen a nehezen megközelíthető terepen levő holttest elszállításához.

Közben megérkezett a Barlangi Mentőszolgálat orvosa, aki hivatalosan is megállapította a halál beálltát és kiállította a szükséges papírokat, de még megkellett várnunk a hatósági helyszínelő megérkezését is. Mikor a hivatalos dolgok lezárultak, a mentőhordágyba csomagoltuk a szerencsétlenül járt embert és mintegy 20 perc alatt a dobogókői parkolóba szállítottuk, ahol átadtuk a halottszállítoknak.

Mentés a Szopláki-ördöglyukból

Szopláki mentés 1.

2006 augusztus 18.-án három óra előtt valamivel riasztás érkezett a BMSZ-hez, miszerint a Pilis-hegységben, Pilisszentkereszt határában található Szoplaki Ördöglyukban baleset történt és ezért sürgős mentés szükséges. A környéken élő barlangi mentők azonnal a helyszínre indultak, így annak ellenére hogy a barlang nem könnyen megközelíthető helyen van az első négyfős csoport már 40 perccel a riasztást követően a helyszínen volt.

Rövid tájékozódás után megtudhattuk hogy a szerencsétlenül járt alkalmi barlangász egy 7 fős gyalogtúrázó társaság tagjaként érkezett a helyszínre, majd a barlang közel függőleges bejárati száján majdnem annak az aljáig lemászott. Ekkor leejtett valamit, azért a maradék 2-3 métert, amit nyilvánvalóan nem lehet visszafelé felmászni, leugrotta.

Mikor megpróbált visszatérni többször visszaesett. Amikor a társai egy hosszabbító kábel segítségével próbálták kifelé ráncigálni, amelyet az illető az övéhez rögzített, egy elég nagyot esett vissza a barlang aljára, mert elszakadt a derékszíj. 

Búvárbaleset a jósvafői Baradla Alsó-barlangban

A Baradla-alsóbarlang bejárataSzombaton kb. 12 óra 10 perckor a Baradla-barlang Rövid-Alsó-barlangjának 4. szifonjában eltűnt a kifelé tartó merülőpár utolsó személye. A vezető kötélnél látták, hogy megindult kifelé, azonban a húzása abba maradt. Rögtön utána indultak, illetve értesítették Salamon Gábor igazgatót az esetről. A Magyar Barlangi Mentőszolgálat Aggteleki Területi egysége 12.40-kor kapta meg a riasztást és rögtön a helyszínre siettek.

Gyors konzultációt követő értesítették Adamkó Péterrel riasztásvezetőt és megbeszélték, hogy egyenlőre csak búvár tagok kapjanak értesítést az eseményről, mivel a hordágy kihozatalhoz az aggteleki Területi egység létszáma elégséges a helyszínen.

13.50 kor érkezett az első BMSZ-es egység a 4. szifonhoz a teljes felszereléssel. Ott Birgés Sándor közölte, hogy 5 percre van még levegőjük, ha nem találják meg addig az eltűnt búvárt, akkor jöhetnek a segítő búvárok.

Alkategóriák

Keresés