Bokasérült mentése a Thirring-szikláknál

Dobogókő turista baleset mentés hegyimentés barlangi mentőszolgálat Thirring-sziklák körút2023. július 8.-án dr. B.I. 73 éves úr a Pilisben túrázott feleségével és barátaival Dobogókő közelében a Thirring-kör turistajelzésen. 16 óra után kicsivel a turistaúton egy gödörbe lépve bokája maga alá fordult, megsérült, nem tudott lábra állni.

Családtagjai riasztották a Magyar Barlangi Mentőszolgálatot (BMSz) a Dobogókőn látott riasztási matricánk alapján. Barlangi mentőink egyik csoportja a raktárból a mentőfelszerelésekkel indult a helyszínre, másik csoport egyenesen Dobogókőre ment.

A parkolóból az erdőben egy kilométert haladva, közben 100 méter szintet ereszkedve lehet a helyszínt elérni, ami a Thirring-sziklák lábánál, függőleges falak alatt található.

Az első csoport a BMSz orvosával nem sokkal 18 óra után ért a helyszínre, és megkezdte a sérült ellátását.

A sérült végtagot rögzítették, és speciális barlangi mentő hordágyba helyezték az urat - a nehéz terepviszonyok között ebben lehet a beteget szállítani megfelelően. A sérült ellátása közben a mentőcsapat többi tagja megkezdte a szállításhoz a kötélpályák kiépítését.

19 óra 09 perckor megkezdődött a sérült szállítása, az akcióvezető döntése alapján a transzport a nagy sziklák közötti meredek, erdei terepen, kötéltechnika segítségével valósult meg.

All Stories

Tragédia és mentés a Kossuth-barlangban - részletek

2022 Kossuth barlang mentés caverescue cave rescue Mede Márton Magyar Barlangi Mentőszolgálat2022. április 3-án a jósvafői Kossuth-barlang végponti, 3-as szifonjában, 48 méteres víz alatti mélységből a barlangkutató munka végeztével nem tért vissza Mede Márton búvár. Eltűnésével kezdetét vette Magyarország eddigi leghosszabb ideig, egy hétig tartó komplex búvár- és barlangi mentése, melynek végeztével sajnos csak a kutatóbúvár holttestét sikerült a felszínre hozni. Jelenlegi ismereteink szerint a tragédiát víz alatti omlás okozta, melynek során a búvár azonnal vagy nagyon rövid időn belül életét vesztette. A mentés egy hete alatt összesen 20 szervezet több mint 250 fővel vett részt az akcióban. A mentés víz alatti részét az Amphora búvárklub, a barlang száraz szakaszát a Magyar Barlangi Mentőszolgálat, a Barlangi Mentők Észak-magyarországi Egyesülete, a Bakonyi Barlangi Mentőszolgálat és a Speleo Roznava barlangi mentői, a felszíni irányítást és logisztikát a Pest Megyei Kutató-Mentő Szolgálat, a Terrorelhárítási Központ, a Katasztrófavédelem, az Aggteleki Nemzeti Park Igazgatósága és Jósvafő Önkormányzata végezte. Számos egyéb szervezet nyújtott még segítséget a helyszínen, melyek a cikkben közlésre kerülnek. E cikk szerzője Hegedűs András (Juju) oktatási és módszertani vezető, akcióvezető a Magyar Barlangi Mentőszolgálatnál. A mentés után egy évvel tesszük közzé a részletes összefoglalót.

Idős túrázó lett rosszul a Pilisben

Pilis mentés barlangi mentőszolgálat kihűlt turistaAz Erózió-team barlangkutató csoport hétvégi barlangkutató tevékenységet végzett a Klastrompuszta felett található "Vörös-út" közelében. Segítségért fordult hozzájuk egy fiatalember, aki jelezte, hogy a nagyapja rosszul lett a "Vörös-út" felső szakaszán, nem tudott továbbhaladni, elgyengült, így kénytelen volt lefeküdni a havas úton.

A barlangkutató csoport tagjainak egy része, akik a barlangi mentőszolgálat tagjai, azonnal elindultak a helyszínre segíteni. Ott a bajbajutott idős urat megvizsgálták, elsősegélyben részesítették, és izolációs takarókkal védték a kihűléstől, és értesítették a mentőket.

A helyszín normál autóval nem volt megközelíthető, ide a mentő sem tudott feljönni, ezért a csapat tagjai terepjáróval levitték az idős embert a fiával együtt Klastrompusztára, ahol átadták a közben kiérkező mentőknek. A bejelentéstől számítva mentőknek történő átadásig összesen mindössze 40 perc telt el.

 A mentésben négy barlangi mentő és két barlangkutató segítő vett részt.

Az idős úrnak mielőbbi felépülést kívánunk!

Fotó: Turi Zoltán

Barlangi mentőink is segítenek a törökországi földrengés helyszínén a mentésben

2023 Törökországi katasztrófa földrengés barlangi mentő szolgálatFebruár 6-án szokatlanul erős földrengések rázták meg az kelet-anatóliai törésrendszer környékén található régiót. A hajnali 7,8 erősségű rengést több, szintén pusztító erejű utórengés is követte, epicentrumuk a törökországi Kahramanmaras közelében volt.

A természeti katasztrófa mind a szír, mind a török oldalán sűrűn lakott területeket, nagyvárosokat is érintett.

A mentési és kármentési folyamatok még nem fejeződtek be, de a mentést koordináló hatóságok százezres nagyságrendű sérültszám mellett bőven húszezer elhunytról is beszámoltak a mai napig.

A földrengés hírére azonnal megmozdult a világ, számtalan ország küldte el speciális műszaki mentőegységeit, városi kutató mentő csapatait, katasztrófa medicinában járatos egészségügyi alakulatait. Magyarországról is számos civil és több állami szervezet megmozdult, szinte azonnal csomagoltak és útnak indultak, hogy speciális tudásukkal, különlegesen képzett kutyáikkal, eszközeikkel segítsenek felkutatni a romok alatt rekedt túlélőket, segítsenek kimentésükben és egészségügyi ellátásukban is.

Kapóra jött, hogy a BMSz is a barlangban volt

Mátyás-hegyi-barlang mentés barlangi mentőszolgálat bmsz caverescue2023. január 21-én történt egy rendkívüli eset a Mátyás-hegyi-barlang "overállos" túrája során: Az egyik résztvevő (kb 50 éves férfi, átlagos testalkatú) a barlang „Vadvizek-útja” nevű szakaszánál rosszul lett, és nyilvánvalóvá vált, hogy a túrát nem tudja folytatni. Ott derült ki, hogy inzulinrezisztencia miatt következett be a baj.

Ilyenkor a túravezető a túrát visszafordítja, és kikíséri a 9 fős csoportot a barlangból, súlyosabb esetben riasztja a Magyar Barlangi Mentőszolgálatot. Ez viszont igencsak elrontotta volna a többiek túráját, ha vissza kell innen fordulni. Szerencsére a túravezető tudta, hogy a BMSz a barlangban gyakorlatozik, így (vissza)élve a helyzettel, közvetlenül tőlük kért segítséget. Két perc múlva már mellette volt egy kisebb barlangi mentő csoport, közülük ketten kikísérték a barlangból a rosszul lett túrázót.

Ha nincs a BMSz a közelben, akkor a túravezető kénytelen lett volna a túrát megszakítva vagy a túratársak segítségével kikísérni az embert, és a túrát utána folytatni (ha a többiek kedve el nem megy tőle), vagy súlyosabb esetben riasztani és helyben bevárni a BMSz érkezését.

A BMSz gyors segítségének örültek a csapat tagjai, hiszen így végül a többiekkel egy jó hangulatú túrát tudtak folytatni.

Fotó: Kovács Márton

Alkategóriák

Keresés