Föld Napja a Pál-völgyi kőfejtőben 2019. 04. 28.

2019foldnap1Az idei év sem múlhatott el anélkül, hogy a Duna-Ipoly Nemzeti Park sok-sok civil szervezettel közösen ne ünnepelje meg a Föld Napját a szabadba csalogatva kicsiket-nagyokat. Mi sem maradhattunk ki a forgatagból! Szokás szerint már szombaton délután előkészítettük a barlangi mentési bemutatót a kőfejtőben, ahol a Pál-völgyi-barlangba látogatók a kijáraton kiérve extra látnivalóként kíváncsian kémlelték az eget.

Vasárnap szerencsére ennél sokkal több érdeklődő kísérte a hordágyat, mert a reggeli ijesztgetések ellenére az „időjárás felelősök” pontosan a rendezvény végéig tartottak ki eső nélkül. A Magyar Barlangi Mentőszolgálat és a Magyar Karszt- és Barlangkutató Társulat együttműködve idén is biztosította a gyerekeknek a lehetőséget, hogy falat mászhassanak és fára másszanak kötélen barlangász technikával, köszönhetően a lelkes barlangász önkénteseknek.

Standunkon a hordágyat ezennel sérülés mentesen, ép kézzel és lábbal is ki lehetett próbálni. Több család is „gúzsba kötözte” gyermekét, aki ezt nyugodtan, széles mosollyal tűrte, míg megsétáltatják szokatlan körülmények között.

2019foldnap22019foldnap3

 A látogatók a rendezvényen számtalan környezet- és természetvédelmi témájú standon ismerkedhettek meg testközelből a növényekkel, állatokkal, gombákkal és az élettelen természeti értékeink közül a barlangokkal. Jövőre ugyanitt!


Fotó: Sárközy Ádám, Tamasi Dóra

Keresés