A rendkívüli hóhelyzetben is segít a BMSZ

Hófúvással betemetett személyautó Az országban a szélsőséges időjárási helyzet miatt óriási hófúvások alakultak ki számos közútszakaszon, köztük az autópályák és felsőbbrendű utak több szelvényében. A helyzetet nehezítette, hogy számos helyen több kilométeres kocsisor alakult ki, melynek elejét és végét keresztbefordult kamionok és hófúvások zárták le.

Az éjszaka az országban több ezer gépjármű vált továbbhaladásra képtelenné, valamint több, mint tízezer ember rekedt a hó fogságában (forrás: katasztrófavédelem).

Dr. Tóth Ferenc dandártábornok, országos polgári védelmi főfelügyelő elrendelte az FKRMSZ (Fővárosi Központi Rendeltetésű Mentőszervezet) mozgósítását. 

Az időjárás a kamionokat sem kímélteAz FKRMSZ kérte fel 2013. március 15-én reggel a Magyar Barlangi Mentőszolgálatot, hogy 3 terepjáróval és 6 fővel jelenjen meg a Polgári Védelem (PV) bázisán. A felkérés célja az M1-es autópályán kialakult helyzet megoldásában való részvétel volt.

Az eligazítás szerint az autópálya 65-99 km-es szakaszán kell dolgoznunk, ahol a hó miatt elzárt és az autóikban rekedt embereken kelllet segítenünk, illetve a kialakult helyzet megoldásában, irányításában részt vennünk.

Konvojban haladva Tatabányáig az autópálya menetirány szerinti oldalán közlekedtünk, majd a pálya szembejövő oldalán haladtunk tovább, mivel a feltorlódott gépjárművek lehetetlenné tették az északi oldalon a mozgást.

A 62-ik kilométertől az Ausztriába vezető oldalon az összes sávban szinte egymás hátában álltak a kamionok.

A kezdeti részeken a katasztrófavédelem már elkezdte az utasok elszállítását melegedő helyekre, itt már nem volt sok dolgunk, ezért a legsúlyosabb, a 90. km utáni szakaszra vonultunk fel. Itt a helyzet nagyon súlyos volt, mert az autóban rekedt emberek nagy része már közel egy napja a gépjárművük rabja volt.

Az autópályának csak a bal oldala járható - még...Helyenként a hófúvás a kiásott gépkocsikat is visszatemeti

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Erre a részre még semmilyen szervezet nem jutott el. A TEK-el (Terror Elhárítási Központ) és a PV-vel együttműködve kezdtük meg a bajbajutottak segítését. Ennivalót osztottunk az éhező embereknek, majd később üzemanyagot töltöttünk az üres tankkal rendelkező gépjárművekbe, hogy fűteni tudjanak az akadályelhárítás végéig. Minden egyes gépjárműnél érdeklődtünk, hogy nincs-e szükségük orvosi segítségre. Munkánkat különösen megnehezítette a nagy hideg és a viharos erősségű szél, valamint a nagy hóakadályok, melyeken átmászva jutottunk csak el az elzárt járművekhez.

Este fél nyolc körül sikerült a pálya déli oldalán, pont azon a helyen, ahol mi is tevékenykedtünk, a hómaróknak felszabadítani az autópálya legnagyobb hóakadályát. Innentől kezdve elindulhatott - igaz, hogy csak lépésben - a forgalom a Budapest felé vezető oldalon. A másik oldalon még teljes volt a dugó. Ekkor terepjáróinkkal autókat vontattunk ki a pálya északi oldaláról az áttört korlátok mentén, a szabad útra, közben lapáttal szabadítottuk ki felakadt és lefagyott autókat. Jóval este nyolc óra után a csapatunkat levezényelték a helyszínről, megérkezett a váltásunk. Elköszöntünk kollégáinktól és viszontagságos úton elindultunk haza.

A munka sötétedés után is folytatódikBarlangi mentőink a megtisztított útpályán

 

 

 

 

 

 

 

A pályán egész nap nagy erőkkel dolgozott mindenki, a rendőrség és a TEK páncélozott szállító harcjárművekkel és nehéz terepjáró tehergépjárművekkel, a magyar honvédség tatai harckocsi zászlóalj harckocsikkal és harckocsimentőkkel, a Katasztrófavédelem melegedőbuszokkal, hókotrókkal és hómarókkal, a többi szervezet terepjárókkal és főként kézi munkával dolgozott.


Fényképeket Kovács Márton és  Zentay Péter készítette.

 

 

Keresés