A Börzsönyben mentettünk közösen az OMSz-al

Bokasérült mentése a Börzsönyi Só-hegynél Magyar Barlangi Mentőszolgálat Országos Mentőszolgálat2021. május 8-án szombaton dél előtt nem sokkal kaptunk egy segélykérő hívást, miszerint a Börzsönyben, Nagyirtáspuszta mellett a Só-hegyen egy kiránduló férfi bokasérülést szenvedett, nem tud lábra állni, így esélytelen hogy segítség nélkül lejusson a hegyről. Segítséget kértek az Országos Mentőszolgálat (OMSz)-tól is, aki a Vámosmikolai mentőautót küldte a helyszínre.

Említették, hogy úgy készüljünk, hogy az úr 100 kg testsúlyú, így a nehéz terepen nem lesz könnyű szállítani.

Kiadtuk a riasztást a tagságnak, majd egyeztettünk az OMSz mentésirányítójával, hogy az egységeink közösen tudjanak dolgozni.

Fél egy után nem sokkal a közeli Szent Orbán panzió parkolójába érkezett az első barlangi mentő, ekkor ért ide az OMSz csapata is. A bejelentőtől megkaptuk a baleset pontos GPS koordinátáját, mely segítségével a helyszínre tudtak indulni, ami innen mintegy másfél kilométerre volt.

Az út első kétharmada terepjáróval járhatónak bizonyult (ebben bíztunk a helyismeret és a térkép alapján), szerencsére nem volt nagy sár sem. Nemsokára megérkezett a terepjárós egységünk, majd a speciális hordágy, és kötéltechnikai felszerelésekkel a többi barlangi mentő is a parkolóban lévő gyülekezési pontra ért.

Bokasérült mentése a Börzsönyi Só-hegynél Magyar Barlangi Mentőszolgálat Országos MentőszolgálatMindeközben a helyszínen már a sérült ellátása megkezdődött, aki korábban társaitól kapott fájdalomcsillapító tablettát, majd az OMSz mentőegysége a szabványos eljárásrendek szerint a végtagot rögzítette, és izolációs fóliával és ruhával betakarva gondoskodott a kihűlésvédelemről.

Terepjáróval több körben megtörtént a felszerelés és a mentők felszállítása a parkolóból a Só-hegy lábához, ahol a meredek hegyoldalban biztosítóköteleket helyeztünk el a szállításhoz.

A barlangi mentőszolgálat két orvosa a helyszínen megvizsgálta a beteget, és további vénás fájdalomcsillapítót adott a sérültnek. Vizsgálat során kiderült, hogy látható deformitást szenvedett a bokája (valószínűleg eltörött), lába a legkisebb mozgatásra is fájdalmas. Szerencsére a végtag keringése mindvégig megtartott volt. A bokasérülésen kívül csak egy kis horzsolás volt még a bal kézen, ami a baleset következményeként keletkezett.

A kibővített orvosi ellátás után a rögzített végtagú úriembert a hegyoldalban a speciális barlangi mentő hordágyban szállítottuk le, több helyen kötélbiztosítást alkalmazva.

A megfelelő rögzítésnek és fájdalomcsillapításnak köszönhetően a transzport során jelentős fájdalom nem jelentkezett, a beteg végig jó állapotú volt.

A Só-hegy lábától vissza a parkolóig terepjáróval transzportáltuk a sérültet, 15 óra 30 perckor pedig a mentőautóba került, és az OMSz Vámosmikolai egysége szállította az ügyeletes traumatológiára. Mielőbbi felépülést kívánunk neki!

A mentésben a Magyar Barlangi Mentőszolgálatból 16 fő, és 1 fő a Barlangi Mentők Észak-Magyarországi Egyesületéből vett részt. Az eset ismét egy szép példája volt az OMSz - BMSz közös munkájának.

Fotók: Sándor Zsolt, Szederkényi Nándor, dr. Zentay Péter

Bokasérült mentése a Börzsönyi Só-hegynél Magyar Barlangi Mentőszolgálat Országos MentőszolgálatBokasérült mentése a Börzsönyi Só-hegynél Magyar Barlangi Mentőszolgálat Országos Mentőszolgálat

Keresés