Állatokat és embereket mentettünk - három cica és egy vállficam

Megkezdődik a szállítás2016 július 13-án délután a BMSz három tagja Adamkó Péter vezetésével három, egy hónapos cicát mentettek sikeresen, akik a budafoki pincerendszer egy szellőzőkútjába estek és benn rekedtek.

Mindeközben egy nemzeti parkos látogató túra szállt le a Pál-völgyi-barlangrendszer Mátyás-hegyi-barlang részébe. A látogatók a szokásos útvonalon, az úgynevezett Nagy-körön haladtak túravezetőjükkel.

Az Opera-teremben lévő felmászásnál (Opera-kistravi) a túravezetők segítségével másztak fel a résztvevők, ez egy kisebb, kb. 2,5-3 méteres felmászás, ami segítséggel kezdők, sőt laikusok számára is leküzdhető. A felmászás közben az egyik ausztrál fiatalembernek a  válla (amelyikkel nem kapaszkodott, csak nekitámaszkodott) kifordult.

HordágytranszportEz már nem az első alkalom volt, korábban már volt vállficama az illetőnek. A túravezető a Barlangi Mentőszolgálat segítségét kérte a sérült felszínre szállításához. A BMSz 18 óra 36 perckor kapta a riasztást, mintegy fél óra alatt a helyszínre vonult 25 fő barlangi mentővel, valamint két orvossal.

A leszállást követően orvosaink megvizsgálták a sérültet, majd rögzítés mellett megkezdődött a transzport a felszín irányába. A bejárati szakaszon a létra mellett a hordágyat kötéltechnika alkalmazásával kellett felhúzni, ennek a kiépítését időközben a mentőcsapat másik fele elvégezte. A mentés szállítási szakasza mintegy 40 percig zajlott, a felszínen a sérültet az Országos Mentőszolgálat bajtársai vették át, akik ügyeletes traumatológiára szállították. A mentést Szabó Dénes akcióvezető irányította.

 

Fotók: Kovács Márton

2016matyi3

Keresés