Sajnos nem váratlanul, de szomorúan kell tudomásul vennünk, hogy Zsólyomi Zsolt barátunk, akit mindenki csak Frédi néven ismert, nincs többé.
„Homályos emlékeim között feldereng egy történet. Valamikor a 80-as években, a Remete-szurdok felett nyíló Hétlyuk-zsombolyban gyakoroltam az ún. pruszikolás technikáját, amikor megjelent egy kis csapat, akik meglepődve szemlélték magányos szórakozásomat.
Rövidesen én is meglepődtem, amikor a barlangban elleshettem tőlük az akkor még megszokottnak mondható „kantyúzás” módszerét.
A maroknyi csoport vezető egyénisége, egyben hangadója egy széles vállú, bivalyerős srác volt, aki akkoriban még nem technikai tudásával, inkább elszántságával, kitartásával tűnt ki közülünk. Kölcsönös csodálkozásunkat számos közös túra követte.
Frédi társaságában volt szerencsém megismerni a Vecsem-bükki-zsombolytól az István-lápai-víznyelő számunkra akkor még beláthatatlan méretűnek számító járatrendszeréig a legszebb, legnagyobb hazai barlangokat. Hegymászások és több külföldi barlang is színesítette a közös emlékeket, majd útjaink eltérő irányban haladtak tovább.” - (Nagyváthy János)
Barlangász pályafutását a 90-es évek elején kezdte, beiratkozott egy az MTSz által szervezett technikai tanfolyamra. Látványos technikai fejlődésen ment keresztül, és a barlangászat vált életének talán legfontosabb tevékenységévé. Elsősorban túrák, expedíciók szervezésével foglalkozott az FTSK oszlopos tagjaként, és sok nagy európai barlangba jutott le magyarok között elsőként.
Különösen a magashegyi, komoly nehézségű barlangok bejárásában volt úttörő szerepe, expedíciókat szervezett az ausztriai Schwersystem barlangjaiba, az ugyancsak ausztriai Schneeloch-ba, az olaszországi Monte Cavallóba, oszlopos tagja volt a Gortani-teamnek, járt a Jean Bernard-barlangban, a Pierre Saint Martin barlangban, és sok Róma környéki olasz barlangban is.
Az expedíciókban általában a legnehezebb feladatokat vállalta, akár a be- és kiszerelésben, akár a felszerelés szállításában a csoport komoly hasznát vehette hatalmas lelkesedésének, erejének és állóképességének.
„Nehéz szavakba foglalni, hogy mit is jelentett Frédi távozása a számomra. Sok közös barlangi túra köt össze, amelyekben egy megbízható túratársat, és barátot szereztem, mellette mindig biztonságban éreztem magam és a csapatot a Caninon és a Gortaniban. Azt éreztem, hogy mellette soha nem érhet baj, mert mindenre van megoldása. És most az elmúlt hónapokban borzasztó volt megélni, hogy ő bajban van és én tehetetlen vagyok.
Egyszer Ausztriában a Taubenloch barlang felé menet Frédivel felmálházva mentünk a csapat elején. Cigivel a szánkban időnként megálltunk bevárni a társaságot. Akkor poénkodva mondtuk, hogy azért cigizünk menet közben, mert ez a sportszerű nehezítés számunkra. Ezután nemsokkal mindketten leszoktunk a dohányzásról. Sok évvel később – mikor már régen nem cigiztünk – a Caninra felvittem egy doboz szivarkát, hogy este együtt elszívhassuk nyugiban.
Rágyújtottunk, és két slukk után Frédi megszólalt: Fú Péter, ez nagyon jó – mondotta, majd eloltotta. Frédi nyugodj békében, emlékünkben míg élünk, örökké megőrzünk.” – (Börcsök Péter)
1993-ban egy Rose Gyurival párban a negyedik helyen végeztek az Első Pireneusi Játékok nemzetközi barlangversenyén két francia és egy belga csapat után.
„1994 októberében, a sikeres alapfokú vizsgám után üldögéltem egy péntek este a Pál-völgyi teraszon. Nemsokára megjelent két barlangász felszerelésben, Gyurika és Frédi. Rábeszéltek minket, hogy induljunk a másnap általuk rendezett Pireneusi Játékok Selejtezőjén. Azt mondták, hogy csak egy kötélpálya és a Mátyás-hegyi-barlangban egy kör… Amikor megláttuk a kötélpályát, amit építettek, elállt a lélegzetünk – ilyen pókhálót még nem láttunk! Kizárt dolog, mondtam, de ők hajthatatlanok voltak, alkut kötöttünk: ma este megtanítanak végig menni rajta, ha sikerül, másnap indulnunk kell...
Éjfélig tanítottak lelkesen minket, másnap utolsók lettünk, de megcsináltuk. Azon a hétvégén rengeteget tanultam Frédiéktől, amik megalapozták máig tartó szerelmemet a függőleges földalatti világba. Akkor még álmodni sem mertem arról, hogy egyszer társa is lehetek, expedíciókon, a mentőszolgálat akcióin. Teltek az évek, és még soksok mindent tanultunk tőled. Felfoghatatlan, hogy nem látunk többet, a szívünkben mindig itt vagy ha leszállunk a föld alá.” – (Hegedűs András)
Anyagilag is támogatta a barlangi expedíciókat, kutatásokat, valamint a BMSz-t, sok barlangba beépült felszerelés eredetileg az ő tulajdona volt. Aktív tagja volt a BMSz-nek is, korábban vezetőségi tag volt.
Ő volt a kulcsember azokon a szűk helyeken, ahol egyedül kellett megemelni egy-egy testesebb sérültet.
Tavaly ősszel ünnepelhettük volna 50-edik születésnapját, de ez már megromlott egészségi állapota miatt elmaradt. Halála végtelenül megrázó és igazságtalan.
„Jókat röhögtünk rajtad, mikor kezdted a síelést, baromi nagyokat estél, de mindig felálltál, nem adtad fel, mentél tovább, és győztél. Megtanultad, mert akartad, mert nyerni akartál. Mint mindenütt, amibe belefogtál, amit elkezdtél, mindent a végsőkig vittél, semmit nem adtál fel, mindent befejeztél. Késznek szeretted látni a megkezdett munkát, ezért vállaltál annyit, tudtad, hogy ha te csinálod, akkor meglesz. És csináltad, csináltad, szervezted a csapatot, mert ezt a lelkesedést, ezt az óriási energiát a csapatért tetted, mert a csapatot szeretted, ha mindenki érzi az elégedettséget, a győzelmet. Mindent a csapatért, a közösségért, a családért tettél, a nagy barlangász családért és a szűkebb saját családért.
És egyszercsak ez az óriási erő, ez az energia valakinek kellett, kellett neki, hogy erősödjön, hogy újra támadhasson. Tudta, hogy ő nem győzhet, egy ekkora erőt, egy ilyen kitartó embert nem tud ledönteni, ezért alattomosan, gyáván oda fészkelte be magát, ahol nem lehet ellene védekezni. Ott lapult, elszívta az energiát, és te tehetetlen voltál. Nyugodj békében, drága barátunk!” – (Zih József)
"Küzdöttél, de már nem lehet,
a csend ölel át és a szeretet.
Csak az hal meg, akit elfelejtenek,
örökké él, akit nagyon szerettek.”
(Tóth Árpád)