Lezuhant siklóernyős mentése - Nagy-Kevély

Kevély 1.

Szerdán este nyolc óra előtt néhány perccel a Pilisborosjenő feletti Nagy-Kevély csúcsának közelében startolás után közvetlenül lezuhant egy siklóernyős fiatalember. Az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) pilisvörösvári esetkocsija már a helyszínre kivonulás közben riasztotta a BMSZ-t: a helyszínt ők is, és a BMSZ tagjai is jól ismerték, hiszen 2002 tavaszán egy ugyanitt történt hasonló balesetben együtt dolgoztak.

Tudták, hogy a mentőautóval csak a hegy lábáig lehet felmenni, onnan csak terepjáróval is nehezen járható, köves út vezet fel a Kevély-nyeregig - innen pedig már csak gyalog lehet továbbjutni a hegycsúcsra egy keskeny, sziklás ösvényen. A zuhanás következtében a sérült valószínűleg gerincsérülést szenvedett - ha ez így van, akkor csak speciális eszközzel, nagyon óvatosan szállítható.

Kevély 2.21 óra után nem sokkal a BMSZ tagjai felértek a hegycsúcsra, ekkor már teljesen sötét volt az erdőben. A meredek hegyoldalban óvatosan kellett a sérültet a mentőhordágyba fektetni. Fél tíz előtt megkezdődött a hordágy szállítása. A nehéz, sziklás terepen a hordágy előtt haladt három ember, akik kijelölték a legmegfelelőbb útvonalat, irányították a szállítócsoportot, és erős lámpáikkal megvilágították az utat. Ekkora már minden riasztott barlangi mentő, valamint a tűzoltóság szakemberei is a helyszínre érkeztek. Mindenkire szükség volt, hiszen ilyen fárasztó körülmények között rendszeresen váltani kellett a hordágyszállító embereket. Mintegy fél óra alatt sikerült eljutni a Kevély-nyeregig, ahonnan a hordágyat már a BMSZ terepjárójába téve szállították a mentőautóig.

A mentésben részt vett barlangi mentők:

Adamkó Péter, Börcsök Péter, Császár Csaba, Galambos József, Hegedűs András, Kovács Gergely, Kulcsár Ferenc, Kunisch Péter, Dr. Löcher Zsuzsanna, Szabó Dénes, Szórádi Attila, Dr. Temesvári Péter, Vas Gábor, Zentay Péter, Zentay Zoltán.

Kevély 3.Kevély 4.

 

 Az eset után két nappal a következő üzenetet tolmácsolták a sérült siklóernyős társai a BMSZ felé:

"Tegnap este C. T. barátunk startolt el a Kevély starthelyen. Elemelkedés után (mind két fék koppra feleresztve) érezte, hogy bal irányba fordul az ernyő, kicsit jobb fékkel korrigált, de mikor fel nézett látta a baloldal átesését?! vagy csukódását?! Kb. egy ernyő magasságából esett vissza a starthelyre. Ő kb így emlékezett a történetre...

Sajnos a lumbális 1-es csigolyája sérült. Az idegsebész mond pontosabbat, de úgy tűnik, hogy kb. 12 hét fűzőben való pihenéssel meggyógyul. Kérte, hogy tolmácsoljam mindenkinek a KÖSZÖNETÉT, aki segített a mentésben, ill. a hegyről való lehozatalában."

Hegedűs András

Külön köszönet Zentai Péternek a képekért!

 

Keresés