| |
|
|
|
|
|
| |
|
|
| |
|
|
|
|
Menekülés az Esztramos "bugyrából" - A lehűlő szervezet - Az Élet és Tudományban megjelent írások Hegedűs Gyula és Dr. Hajnal Gábor tollából.
|
|
| Az anyag egyben pdf formában - 2,8 Mb |
|
|
Scanelt változat |
|
|
 |
| |
|
|
|
|
|
A köztársasági elnök közleménye
Mádl Ferenc köztársasági elnök csütörtökön közleményben fejezte ki örömét amiatt, hogy sikerült felszínre hozni Szilágyi Zsolt kutatóbúvárt, és köszönetét a mentésben közreműködőknek. "Napok óta növekvő aggodalommal, de nem múló reménnyel kísértem figyelemmel, hogy mikor sikerül kimenteni a barlangban rekedt Szilágyi Zsolt kutatóbúvárt. Nem túlzás azt állítani, hogy az egész ország aggódott a fiatalemberért, akinek a megmentéséért hat napon át küzdöttek a szakemberek. Megkönnyebbülve mondhatjuk ki: sikerrel!
Az összefogás, a másik emberért, a társért viselt felelősség szép példáját adták a mentésben résztvevők. Elismerés illeti őket azért a megfeszített munkáért, amellyel bajba jutott társukon segítettek. Szilágyi Zsolt számára - csodálatra méltó lelkiereje mellett - az a tudat jelenthette a legfőbb reményt, hogy bízhat barátaiban, kollégáiban. Talán ez, a feltétlen bizalom a legtöbb, amit az ember egy közösség tagjaként érezhet. Ezúton is szeretném megköszönni a mentésben résztvevő valamennyi közreműködőnek, hogy tudásuk, erejük legjavát adva, emberségből példát mutatva megmentették honfitársunk életét."
Vissza a mentésekhez