Szerdán este a Rendörség a következő eset felderítése érdekében riasztotta a Barlangi Mentőszolgálatot (BAMESZ). Feltehetoleg szerelemféltésből eredő viták miatt eltünt, az egy etnikai kisebbséghez tartozó fiatalember, mégpedig úgy, hogy öngyilkossági szándékkal a máriaremetei Hétlyuk-zsombolyhoz indult. A bejelentést az eltünt felesége és annak férfi ismerőse tették.
A személyhivón kiadott riasztást (este 8 óra körül) követően a mit sem sejtő mentőszolgálatosok kevesebb mint egy óra alatt nagy erőkkel rendőri kíséret mellett megvizsgálták a Hétlyuk-zsombolyt és a környékbeli barlangokat, de senkit nem találtak. Egy csapat a biztonság kedvéért a közismerten tárva-nyitva álló Solymári Ördöglyukat is felkereste, de ott sem volt senki, bár egy a lépcsősor mellett húzódó ariadne fonala egy közeljövőben bekövetkezo eltévedéses eset képét vetítte előre.
Közben a remetei szurdokban kereső csoport a patakmederben gyomirtószert, poharat és ideggyógyszereket talált, amelyet feltehetőleg az öngyilkosjelölt hagyott hátra.