1997. február 20.

A déli órákban öt alkalmi túrázó fiatal leszállt a feltört ajtajú Solymári-Ördöglyukba. A szemüregen keresztül akartak átmászni, ahol az élete első barlangi túráján résztvevő 18 éves Hopp Balázs a maga 190 cm magasságával alaposan beszorult. Ráadásul olyan szerencsétlen módon, hogy kezét maga alá gyűri. Társai többszöri próbálkozás után sem tudják őt kiszabadítani. A Pilisvörösvári Rendőrkapitányság által riasztott Barlangi Mentőszolgálat 13 fővel, Taródi Péter vezetésével azonnal a helyszínre vonult és a bajba jutottat alulról, és fölülről is megközelíti. A szemüreg felőli oldalról fejjel lefelé lógatott mentősök ollóval nagy nehezen leoperálják a bajba jutott téli jackiét pulóverét és egyéb felgyűrődött ruha darabjait. Még így sem sikerül a szemüreg felőli oldalra -mely közelebb van a kijárathoz - kihúzni a sérültet. Végül is lefelé a lábánál fogva behúzzák a barlangi mentők a szűk szemüreg alatti járatba, ahol mentő heveder alkalmazásával a kezére teljesen lebénult fiatalembert, a beszorulását követő nyolcadik órában a felszínre, majd a zsíroshegyi turistaház romjánál várakozó mentőautóba viszik. Hopp Balázs keze hetekig bénult maradt, csak a gondos és hosszú orvosi kezelésnek köszönhetően tudja újból használni. A mentés érdekessége volt, hogy már javában tartott a bajba jutott kimentése, amikor a kijárat felőli járatból éktelen csörömpöléssel és füst szaggal, recsegő volki-tolki rádióval megérkezett két tűzoltó tiszt. De a barlangi mentőket más meglepetés is érte. A cirkusz teremben legalább 15 társuk lógott körben a párkányon és a fixen beépített drótköteleken. Fényvisszaverős ruhájukban úgy festettek, mint a karácsonyfán az ezüstszínű szaloncukrok. A terem egyik végéből a másikba rádióztak és adtak egymásnak utasítást és tanácsot. A dolog így mulatságosnak tűnik, de a tragédia az esetben az, hogy ha előbb érnek a helyszínre, mint a barlangi mentők, akkor helyismeret és barlangi gyakorlat hiányában csak az egyik oldalról tudják megközelíteni a sérültet. Ilyen módon a sérült másodlagos sérülése nélkül nem lett volna megoldható a mentés.  Erre még gondolni is rossz.

1997 április 4.

Ginglné Földi Ildikó 37 éves alkalmi barlangi túrázó a Vadvizek útján rosszul lépett és a bal lába boka felett eltört. A barlangi mentőszolgálat Horváth Richárd által vezetett 14 fős csapata igen rövid idő alatt a sérültet rutinszerűen a felszínen várakozó mentőautóig szállította.

1997 július 9.

Aznap szerdán a délutáni órákban Jósvafőn az MKBT nyári kutató tábora alatt a 24 éves Kominka Zoltán a Kossuth-barlang Reménytelen szifonjában a merülésvezető által engedélyezett 9 méter mélyen lévő szűkület helyett az előző nap felfedezett - három szűkület által nehezített - 32 méteres mélységbe úszott és ott légzőkészülékéből kifogyott a levegő.  Ennek következtében fulladásos halál állt be. Teste arccal a szifon kijárata felé volt feltételezhetően végig úszta a két társa által már előző napon beúszott új járat szakaszt. Amikor Kominkát biztosító búvár a szifon a stégjénél észlelte, hogy nem látja társának fényét és a felszínre törő buborékokat, rögtön utána úszott. Amikor nem találta és palackjában levegője fogytán volt, felszínre úszott és a merülést segítőkkel együtt felszíni segítséget kért. A felszínről érkező segítség sem találta az iszaptól teljesen átláthatatlanná és zavarossá vált szifonban az elveszett kutatót. Merték remélni, hogy Kominka Zoltán esetleg megúszta a szifon eddig nem ismert részét és a túloldalon egy levegős teremben várja megmentőit. Eközben befutott Budapestre a Barlangi Mentőszolgálathoz a riasztás. A BMSZ az eset komolyságához mérten búvár barlang kutatók bevonásával, a készenléti rendőrség mikrobuszával megkülönböztető jelzés használatával azonnal nagylétszámmal a helyszínre sietett. Július 9-én csütörtökön először a bajbajutott búvár egyik palackját, majd kézi lámpáját találta meg. Magát a szerencsétlenül járt búvár holttestét 11-én, pénteken, a mentés megkezdése után 43 órával sikerült megtalálni. Felszínre hozatalára az első kísérlet 12-én, szombaton történt, de a beállt hullamerevség miatt a test beszorult a szűkületbe, így többszöri próbálkozásra sem lehetett a felszínre vinni. 13-án vasárnap a déli órákban újabb kísérletre szánta rá magát a mentés- vezetési stáb, miután neves korboncnokokkal konzultált a hullamerevség várható időtartamáról és jellemzőiről. A 11 órakor történő kísérlethez búvárok és kiszolgáló személyzet, összesen 15 fő szállt le a barlangba. Az eső előző éjszaka többször, igen intenzíven hullott a környéken, a közeli források mind áradtak, a Jósva patak zavaros, sárga volt. Az akció megkezdésekor ugyan sütött a nap, de a Nagyoldal irányából sötét felhők tornyosultak a látóhatár szélén. A Kossuth -barlang forrása, a Nagytohonya viszont kristályosan tiszta volt. De a legdrámaibb pillanatokban, mikor két búvár is a szifon oly mélységében volt, hogy onnan zsilipelés nélkül a felszínre nem úszhattak fel, özönvízszerű felhőszakadás kezdődött. Az emberekkel zsúfolt katonai sátrak rudazatát fogni kellett, hogy a szélvihar fel ne borítsa. A vezető team Adamkó Péter mentés vezető és helyettese Horváth Richárd valamint az edelényi rendőrkapitányhelyettes, Gyetvai József r.alezredes azonnali döntés kényszerbe került. A rövid konzultáció eredménye az volt, hogy a felszínre kell parancsolni a barlangban lévő összes embert. Telefonon jött az üzenet a szifon melletti bázisról: két búvár a vízben van, zsilipelniük kell, nem lehet azonnal a felszínre jönni. A szifon vízszintje még nem emelkedik, de ők is látják az oldalfalakon beáramló erekből az áradást. Újabb konzultáció után a döntés az volt, hogy három ember -önként jelentkezők- élelemmel, főzővel stb. megtömött csomagokat visznek le, vállalva, hogy őket is bezárja a barlang bejáratánál esetleg jelentkező ideiglenes szifon. Hosszas, idegtépő várakozás után jött a vezetékes barlangi telefonon a hír, a test a szifon felszínén van. A felszínre hozatalára azonnal indult a nyolc főből álló kijelölt egység. 13.-án vasárnap délután a falu harangkondulása és a jelenlevő legalább száz barlangkutató, barlangi mentő, rendőr, nemzeti parkos tisztelgése mellett barátunk, kutatótársunk távozott örökre tőlünk.A mentés kezdetétől fogva a sajtó nagy létszámban jelen volt és tudósított az események alakulásáról. A Reform hetilapban E. Várkonyi Péter kiszámolta: ha a mentésben résztvevő embereknek napi díjat, kiszállási díjat felszerelés használati díjat stb. kellett volna fizetni, a mentés költsége 18-20 millió forintba került volna. A mentésben 31 barlangi mentőszolgálatos, 7 felkért búvár-barlangkutató, 69 barlangkutató, 20 fő rendőr valamint az Aggteleki Nemzeti Park számos munkatársa vett részt, és természetvédelmi hivatal barlangtani osztályának vezetője, Székely Kinga is a baleset helyszínére érkezett, és mind végig a mentés vezetési stáb segítségére volt. A mentés második napján csütörtök délelőtt kiderült, hogy a mentésben résztvevőknek, nincs aki finanszírozza az élelmezését és egyéb költségeit. Legelőször Gyetvai József r.alezredes úr saját pénztárcájából finanszírozta a népes mentőcsapat élelmezését, de délután már a nemzeti park pénztárcája is megnyílt és ezek után e mentők ellátása élelemmel és egyéb dolgokkal mintaszerűen megoldódott. Ez volt Magyarország eddigi leghosszabb ideig tartó, legnagyobb létszámot és technikát igénylő barlangi mentőakciója.

Vissza a mentésekhez