A barlangász csoportjával elsősorban a tornai Alsóhegy zsombolyait, függőleges aknabarlangjait kutatja. Barlangi mentőként 2002. január utolsó öt napjában élete egyik legemlékezetesebb, egyben legnehezebb periódusát élte át, három ország háromszáz barlangi mentőjével együtt. Ezt az öt napot örökítette meg Adamkó Péterrel közösen írott könyvében, melynek címe: 118 óra a barlang fogságában. Az eltévedt búvár

A Bodvarákó melletti Esztramos-hegy Rákóczi-barlangjának víz alatti járataiban az egyik búvár, Szilágyi Zsolt eltévedt. Hegedűs Gyula társaival együtt, élete kockáztatásával, emberfeletti erőfeszítéssel, rendkívül nehéz körülmények között küzdött a búvár megmentéséért.

- Ez a mentés szakmailag is kuriózumnak számított. A kiélezett helyzetekben nagyon fontos az összehangoltság, az összeszokott mentőcsoport. Itt öt napon keresztül ötven szervezet munkáját kellett spontán összehangolni, így a mentésen kívül még a szervezésre is gondot kellet fordítanunk.

A mentőszolgálatok nem szakmai féltékenység miatt zárt szervezetek, hanem azért, mert a résztvevőknek ismerniük kell egymást, tudniuk kell, kire, miben számíthatnak, ki mihez ért a legjobban és milyen technikai felszereltséggel bír. Az ismeretlen, különböző felkészültségű emberek keveredése növeli az amúgy is nagy kockázatot - avat be a mentés titkaiba Hegedűs Gyula.

Életmentés

- A mentés során elsődleges a jó csapatmunka, a problémamegoldó gondolkodás és az egymás iránti felelősségérzet. Sok mindenre fel lehet készülni, azonban nincs két egyforma helyzet, ezért a barlangi mentőknek rendelkezniük kell a döntés képességével is - foglalja össze tapasztalatait a barlangász.

A Vöröskereszttel, a mentőkkel és a rendőrséggel szoros az együttműködésük. 1982 óta lakik a XXII. kerületben, a környéken eleinte kölünös jelenség volt a szirénázó rendőrautó, de szomszédai mostanra megszokták, hogy Hegedűs urat időnként elviszik. Tudják, emberéletet megy menteni.

Extrém kedvtelés

Hegedűs Gula kedveli az extrém sportokat. Szabadidejében sífut, hegyet és szikát mászik, vadászik...

- Éppen szabad volt a hétvégém, amikor valaki megkérdezte, nincs-e kedvem bemenni egy barlangba. Miért is ne - gondoltam -, még úgyse voltam soha. Elmentem, majd a következő hétvégén is elmentem, meg a következőn is, és azóta eltelt 34 év. Így lettem barlangász. Elsőként a Pesthez közeli solymári Ördöglyukban jártam. Ez a barlang megmozgatja az embert, csúszni mászni kell benne, labirintus jellege miatt régóta ismert és népszerű. Később vonzott a testmozgás is, kellemes volt a barátokkal kirándulni - beszél a kezdetekről a barlangkutató.

- A barlangászat önmagában őrültség, hiszen normális ember nem megy be egy sötét lyukba, hogy a sárban kusszon! A búvárkodás is őrültség, és a kettő együtt pláne az. A barlangi búvárkodásban praktikusan nem lehet hibázni. A megoldásra pont annyi ideje van az embernek, amennyi levegő van a palackban, mert utána nincs megoldás. Ennyi hiba fér bele - vélekedik kedvenc időtöltéséről Hegedűs Gyula.

- A barlangászás során csodálatos világgal és emberekkel ismerkedhetünk meg. Ha hideg van, nagyon jó bent, mert ott tíz fok van, amikor kint meleg van, akkor meg azért jó, mert ott 10 fok van. A felszerelés is egyszerű: overall, sisak és lámpa - no meg a társak.

Az emberben él a kaland vágya, s a barlangmászás közben még napjainkban is megélhetjük a felfedezés izgalmát.

Tamás Angéla

XXII. ker. Helyi Téma 2006. február 22.

 

Kapcsolódó linkek:

A cikk eredeti formában

118 óra a barlang fogságában

Az esztramosi Rákóczi-barlangban történt baleset anyagai

 

Vissza a cikkekhez