A barlang kristályképződményei világviszonylatban is kiemelkedő értéket képviselnek; a Rózsadomb térségében és a II. kerület alatt kollégáival több mint harminc kisebb barlangot fedeztek fel. Adamkó Péter nem titkolt célja, hogy a budai hidrotermális karszt a világörökség részévé váljon, és minél többen ismerjék meg a részben a kerület alatt fekvő, csodálatos természeti kincset.
1968 óta tagja, 1982 óta riasztásvezetője a Magyar Barlangi Mentőszolgálatnak, több mint háromszáz ember életének megmentésében vállalt szerepet, háromszor tüntették ki Életmentő Emlékéremmel. Két könyvnek társszerzője, az 1992-ben kiadott "Budai barlangok", és 2002-ben a "168 óra a barlang fogságában" című munkáknak.
Lokálpatrióta, régóta foglalkoztatja a kerület története, kedvenc időtöltése révén az elmúlt 25 év alatt vélhetően a legnagyobb, II. kerületet ábrázoló képeslapgyűjteményt gyűjtötte össze.
Rejtekadó erdők
Egy február elején készített felmérés szerint télen is legalább ötvenen élnek a második kerületi erdőkben. A hajlék nélküliek sátrat vernek, kunyhót építenek, vagy jobb híján védett barlangban, megbújva, remeteként húzzák meg magukat.
Napközben a városban próbálnak szerencsét, este pedig ételt vagy általuk valamire még használhatónak vélt tárgyakat visznek magukkal haza, az erdőbe. A hajléktalanokról sokaknak talán kapualj,aluljáró vagy felhalmozott kartondoboz jut elsőként eszébe, de a budai oldalon lakók az élet kitaszítottjaival kapcsolatban a sátor vagy kunyhó kifejezést is megismerhették. |
|
|
Adamkó Péter barlangkutató a kerületben található számtalan barlangra, hasadékra is felhívja a figyelmet. Teaforralásközben arra emlékeztet, hogy terepbejárásai során rendszeresen találkozik olyan emberekkel,akiknek a természet alkotási szolgálnak otthonul. Egyes embereknek ugyanis ezek a helyek - gyakran a fokozottan védett természeti értékek - jelentik a lakást,a védelmet a hideg, és nem ritkán az embertársak elől. A II. Kerületért Emlékéremmel kitüntetett Adamkó Péter éppen a zöldbe készül, hogy ismét meleg italt vigyen a hajléktalanoknak. Vele tartok.
|
|
|
| |
|
|
A Remete-barlang bejárata |
|
A barlangban még március közepén is számos szép jégképződmény is megfigyelhető |
Vannak, akik még a féltve őrzött kuckót sem szívesen hagyják el, biztosan örülnek majd a forró teának, - mondja a barlangász - miközben megáll a Szépvölgyi úton. Szükség is van a meleg italra, hiszen napok óta a mínuszban jár a hőmérő higanyszála. Néhány méter egy havas erdei úton, némi küzdelem a tüskés bokrokkal,és feltűnik egy sátor, mellette szekrény,rendben tartott ruhákkal, piperepolccal, de életre utaló nyom híján továbbállunk. Csak egy-két lépés a természetvédelmi területre ívelő, jeges ösvényen, és megszűnik a forgalom zaja, kinnreked a zaklatott világ. Tágas, jól megépített lak és egy óriási kutya tűnik fel. Kalauzom ismeri a mérnöki pontossággal összerakott házikó lakóját, aki talán örömmel vette látogatásunkat, talán nem, mindenesetre figyelmeztet a kutyára. A szakáll mögött intelligens,de látszólag keserűséggel teli arc bújik meg. Az 51 éves László elmeséli, hogy már jó ideje az erdőben él, és halkan hozzáteszi: néha nem tudja, minek is. Köszöni, semmire sincs szüksége, fotóra a legkevésbé. Ami kell, azt megszerzi maga. Ennyiben maradunk, gyorsan zárja is az ajtót, nehogy kiszökjön a gázkályhával előállított meleg. Azért megtudjuk, hogy az imént felkeresett hajléktalanok, talán a hideg miatt, behúzódtak a városba, majd tavasszal költöznek vissza. Nem mindenki bírja idekint.
Az egyik II. kerületi kilátó alatti területen egy nagy, leginkább sírgödörre emlékeztető mélyedésre bukkanunk. Adamkó úgy tudja, hogy régebben néhány fedél nélküli házat alapozott a védett területen. A mű a kerület egyik legjobb panorámájú lakása lehetett volna, de nem készült el, helyette fóliából és rongyokból épült egy kunyhó, amelyet megközelíteni is nehéz a felhalmozott szeméttől és műanyag borosflakonoktól. Lakója vélhetően a városba ment munkát vagy élelmet keresni.
A Törökvész útnál állunk meg legközelebb, itt sem kell sokat gyalogolni, hogy újabb lakóval találkozzunk. Az erdőben egy férfi keresgél valamit az elüszkösödött romhalmazban. Nem tudja, mikor és mitől égett porrá a viskó, lehet, hogy egy sorstárs gyújtotta fel a jó helyekért folytatott küzdelemben, de gyakran a környék lakói sem tűrik sokáig a balkáni állapotot. Vendéglátónk szívesen veszi a forró teát, a repetát is elfogadja. Most egy lakatlan házban él nyolcadmagával, és csak reménykedik, hogy nem bukkan fel a tulajdonos. A fákon edények, a köteleken ruhák száradnak, a területet pedig mérhetetlen mennyiségű lom borítja. Rossz fénymásoló, átázott könyvek, elektromos berendezések, töméntelen újság, égett műanyag szék, és ki tudja, még mi lapul a bokrok között. Az esti kosztmaradék még az edényben pihen, mintha húsos tészta illatát hozná a hideg szél, ám elnyomja az égett ágybetét szaga. Tavaly a Föld Napi nagytakarításkor a Törökvész úti iskolások tisztították meg itt az erdőt, úgy tűnik, hiába volt fáradságos munkájuk, idén még több konténer kell a szemétnek, ha egyáltalán vállalkozik valaki a feladatra. Időközben megérkezik az épségben maradt pokrócház lakója, kortyol a meleg italból,és lassan ő maga is felenged. Éppen munkaügyben járt a városban. Tibor nem ódzkodik a kemény feladatoktól, favágók közt edződött Zalában, negyven felettinek néztem, de épp csak harminc. Köszöni a látogatást, legalább beszélhetett valakivel, nem baj, ha legközelebb is benézünk. Kis kitérőt teszünk a Bimbó úton, egy másik természetvédelmi területre, de ez alkalommal nem a sziklás képződményre vagyunk kíváncsiak, hanem a benne lakókra.
Hajléktalant nem kínálhatunk a teával, csupán nejlonzacskók és az elhamvadt fadarabok jelzik: valakinek otthona ez a hely. A tulajdonosok bizonyára a napi betevőt próbálják megszerezni valahol. Adamkó szerint télen a legtöbb üreg foglalt, és nem különösebben törődnek azzal, hogy miért van lezárva, mitől védett a hely, lényeg, hogy óvjon a széltől, esőtől.A BKV-busz vonalát követve érünk egy másik erdő széléhez. A barlangkutató jár az élen, kezében a termosszal.
 |
|
- Arra a szipusok laknak, ha melegebb az idő, erre pedig egy hajléktalan pár él - mutat a fák közé néhány tízméternyire egy épülő villától. Érdeklődésünkre felkúszik a méretes kempingsátor cipzárja, egy fáradt, beteg test hajol ki rajta, tulajdonosa rögtön közli, hogy másokhoz hasonlóan nem szeretne névvel és képpel az újságba kerülni, mert egyszer szóba állt tévésekkel, de a műsor után még alkalmi kenyéradója sem akarta látni többé. Az asszony amúgy ételért ment, azon kívül nem kell nekik semmi,legfeljebb egy lakás - teszi hozzá fanyar humorral az ismeretlen.
Balra a Remete-barlang bejárata elötti táborhely |
Pesthidegkút körüli erdőkben járunk,lassan sötétedik, hidegebb is van, elkelne még egy pulóver. A barlangkutató ismer az erdőben néhány hasadékot, melyben laknak, ilyenkor talán már otthon lehetnek. Egy völgyből meredek, jéggel borított ösvény vezet fel az oromhoz, majd egy barlangban végződik az út. Termetes kutya állja utunkat, értésünkre adva, hogy a betolakodónak kevés az esélye. A barlang bejáratánál fura szerzet vár, aki megneszelte, hogy jövünk. Ferenc lelkesedve mutatja meg hajlékát, a sátrat, melyben vaskályha ontja a meleget, a kivezetett kémény pedig a füstöt. A barlangban még két kutya fekszik, talán a halomba rakott tüzelőt őrzik, talán Ferit éjjelenként. Az ötvenhez közelítő férfi szerint a vízellátás a legnagyobb gond, főleg télen, amikor nehezebb a séta a legközelebbi kútig. Ennek ellenére frissen van borotválva, és öltözékén sincs semmi kivetnivaló. Egyedül az erdészektől tart, nehogy elküldjék, de mások nem bántják, sőt, egy kocsmában azt is megengedik, hogy időnként feltöltse mobiltelefonját. Azon hívhatják, ha van munka. Baráti kézfogással veszünk búcsút a modern kor remetéjétől. Áttöltjük a maradék teát, ma úgysem megyünk máshoz, sötét van, ilyenkor már nem illik senkit sem otthonában zavarni.
|
