A hévízi búvártragédia körülményei és tanulságai
Karszt- és Barlang 1978 I-II.
A Karszt és Barlang előző számában megrendítő hírt közöltünk: Plózer István, az MKBT Vízalatti Barlangkutató Szakosztályának elnöke és búvártársa, Páli Ferenc a Hévízi-tó forrásbarlangjában végrehajtott merülés közben életét vesztette.
| |
|
|
 |
|
Plózer István a legképzettebb és leggyakorlottabb magyar barlangbúvárok egyike volt, számos sikeres vízalatti feltárás, eredményes kutatómunka fűződik nevéhez. Elméleti és gyakorlati felkészültségét mi sem bizonyítja jobban, minthogy ő szorgalmazta, sőt készítette el a Barlangi Merülések Biztonsági Szabályzatának tervezetét. Páli Ferenc jóval fiatalabb volt Plózer Istvánnál, de szintén nagy tapasztalatokkal rendelkezett, hiszen a balesetet megelőzően már nyolc alkalommal járt lent a hévízi forrásbarlangban.
A szakértői vélemények szerint a tragikus végű merülés megszervezése és lebonyolítása megfelelt hivatalosan kiadott óvórendszabály, az ún. VIBEO búvármunkákkal kapcsolatos előírásainak. A vizsgálat semmi olyan lényeges szabálytalanságot vagy mulasztást nem talált, amely a baleset bekövetkeztével okozati összefüggésben lett volna. A használt légzőkészülékek a biztonsági követelményeknek megfeleltek, használható jó állapotban voltak. a szerencsétlenséget a készülékek műszaki hibája nem okozhatta. A nyitott állapotban felszínre került készülékekben még mindig volt annyi levegő, hogy az ellenőrző műszer mutatóját kilendítse.
|
Látszólag tehát minden rendben volt és mégis - két búvár holtan került a napvilágra. Mi okozta a tragédiájukat? Milyen rendkívüli helyzet állt elő? Miféle hibát követhettek el, ami az életükbe került?
Sokunk fejében megfordultak a fenti kérdések. Köztudott, hogy a vízzel kitöltött barlangok vizsgálata a barlangkutatás legveszélyesebb ága. A legkisebb mulasztás, fegyelmezetlenség emberéletet követelhet. A mélyben ismeretlen veszélyeknek van kitéve a kutató, minden eshetőségre maximális biztonsággal fel kell készülnie. Plózer István és Páli Ferenc tragédiája intő példa erre. Rajluk már nem tudunk segíteni, de utódaik - a jelenlegi és leendő barlangbúvárok -- okulhatnak esetükből. Ezért ismertetjük a baleset néhány körülményét - megjegyzéseket fűzve a történtekhez. |
|
|
1977. október 30-án 11 óra 30 perckor kezdte meg a merülést a három búvár: Plózer István, Páli Ferenc és Nagy Antal. A felszíni merülésvezető Surányi Csaba volt, mellette bevetésre készenlétben állott két felszíni biztosító búvár, Ember Sándor és dr. Köves Béla.
A Veszprém Megyei Rendőrfőkapitányság által lefolytatott vizsgálat során a kirendelt búvárszakértő Kádár lrnre gépészmérnök volt, aki az 1950-es években a vízalatti barlangkutatást az elsők között kezdte hazánkban. Szakvéleményében a baleset lefolyását az alábbiak szerint valószínűsítette:
A három merülő búvár azt a feladatot kapta, hogy az Amphora-forrásteremben a melegvizes források megfigyelésére szolgáló tévékamera részére megfelelő rögzítési helyet válasszanak ki. A terv szerint Plózer István és Páli Ferenc mindvégig együtt maradnak a források közelében, Nagy Antal pedig tőlük néhány méterre a falon keresi a rögzítésre alkalmas pontot. A benttartózkodás maximális időtartamát 1-5 percben szabták meg.
A búvárokfeladatukat minden különösebb zavaró körülmény nélkül végrehajtották, Plózer István és Páli Ferenc kifelé indult az Amphora-forrásteremből, miután ezt jelezték harmadik társuknak, Nagy Antalnak. Az utóbbi még két percet kivárt, majd ő is elindult a szűk nyíláson kifelé, A forrásterem kijáratánál bosszankodott, hogy társai nem várták meg, és folytatta útját felfelé. Kilenc méter mélységben megállt zsilipelni.
Plózer István és Páli Ferenc a harmadik társuknak adott jelzés ellenére nem hagyták el az Amphoratermet. Csupán feltételezés, hogy Plózer István csuklójáról lecsúszott a kézilámpa és a víznél könnyebb súlyánál fogva felúszott a forrásterem mennyezetéhez. A szerencsétlenül járt búvárok a lámpa után úsztak.
A felúszó búvárok beértek abba a gázkeverékbe, amely a barlang felső részét kitölti, és maximálisan mintegy 40 cm vastag réteget alkot. Az üreg tetejéhez érve Plózer István a csutorát kivehette a szájából - talán azért, hogy a gázkeveréket vizsgálja, vagy azért, hogy valamit közöljön Páli Ferenccel. Ez utóbbi a valószínűbb. Egy-két lélegzetvétel után Plózer Istvánnál meg nem állapítható mérvű rosszallét következett be.
Feltehetően ennek a pillanatnyi rosszullétnek a hatására Plőzer István nagy erővel nekiúszott valamilyen kiálló képződménynek vagy rögzítő vasnak, amely a szeme alatt és a halántékán súlyos sérülést, esetleg eszméletvesztést okozott, A halál közvetlan oka fulladás volt, amely e sorozat végén harmadlagosan következett be.
Az előzetes eszméletvesztést támasztja alá az orvosi szakvélemény, mely szerint Plózer István fejsérülését még életben létekor kapta, és hogy tüdeje - a búvároknál szokatlan módon - vízzel volt tele.
A szakértő feltételezése szerint Plózer István tehetetlen állapotban levő testét az áramló víz a forrásterem nyílásába sodorta, és ott keresztben elakadt, ezzel elzárta a teremből kivezető nyílást. Páli Ferenc valószínűleg megpróbálta menteni társát, kihúzni a nyílásból, de nem sikerült. A tragédiának ezt a részletét nehéz rekonstruálni. Páli Ferencnél rosszullétre utaló körülmény nem ismert. Fulladásos halálát oxigénhiány okozta, az ő tüdejében nem volt víz.
Az előre megbeszélt merülési idő leteltével a felszínen megjelentek a búvárok visszatérését jelző légbuborékok. Idő múltán a buborékok elkülünültek egy mélyről jövő és egy felszín közeli eredetűre, jelezve a felszínen levőknek, hogy az egyik búvár megkezdte a feljövetelt. Surányi Csaba merülésvezető utasítására Ember Sándor felszíni biztosító búvár lemerült a 9 méteren zsilipelő Nagy Antalhoz, hogy megkérdezze: miért nem egyszerre jönnek fel mind a hárman? Ekkor tisztázódott, hogy a két búvár annak ellenére, hogy feljövetelük megkezdését a harmadik társuknak jelezték, lent maradtak.
A baleset valószínűsítése után Nagy Antal és a biztosító búvárok - saját életük veszélyeztetése árán is - mindent elkövettek társaik megmentésére, de a felszínre hozott kutatókat, Plózer Istvánt és Páli Ferencet már nem tudták életre kelteni.
A hévízi forrátsteremben lezajlott tragikus eseménysorozat részleteit pontosan sohasem tudhatjuk meg. Biztos támpont csak az, hogy a két búvár közölte harmadik társukkal a feljövetelük megkezdését. Ezután tervüket megváltoztatva elhagyták a beépített vezetőkötelet, és másfelé úsztak. Ha követik ők is a vezetőkötelet, nem kerülhették volna el egymást. De miért cselekedtek másképpen?
A kézilámpa elvesztése és a terem tetején levő gázbuborékba való felúszás csak egy feltételezés. Történhetett másként is!
Plózer István rosszulléte bizonyítottnak tekinthető, és ezzel magyarázható az eszméletvesztést okozó fejsérülés is. Ugyanis az igazságügyi orvosi vizsgálat Plózer István vérében 15 % CO-hemoglobint talált, tehát enyhe szénmonoxid-mérgezése volt. A felszínen ez csupán könnyű fejfájást okozott volna, de a mélyben a tragédia kezdeti elindítója is lehetett. Plózer kismérvű rosszullétét felfokozhatta és végzetessé tehette valami rendkívüli körülmény. Ilyen lehetett például a forrásterem tetején összegyűlt, akkor még ismeretlen összetételű "levegő" belégzése.
Felmerül a kérdés: honnan eredhet Plózer István vérének gyenge szénmonoxidos állapota? A szakértői vizsgálat három lehetőséget sorol fel. Az egyik szerint a légzőkészülék töltésekor a kompresszormotor kipufogógáza került a palackba. A másik: a hévízi tófürdő öltözőjében kokszkályhával fűtöttek és a kiáramló égésterméket lélegezte be Plózer az átöltözéskor. E két eshetőség ellen szól az, hogy a többi búvárnál ilyen eredetű rosszullétet nem tapasztaltak. Legvalószínűbb a harmadik lehetőség: Plózer István légzőkészülékének töltésekor a kompresszor mellett állva belélegzett a kipufogógázból.
Említettük, hogy a baleset idején a forrásterem tetején talált gázkeverék vegyi összetétele még ismeretlen volt. Plózer István feltételezte, hogy a terem légtere a kilélegzett levegő felgyülemléséből keletkezett. Talán ebben a hitben vette ki szájából a csutorát, és szívott belőle, amint azt Kádár Imre szakértő feltételezi. Ha így történt, akkor ez végzetes hiba lehetett. Éppen Plózer István fogalmazta meg a Barlangi Merülések Biztonsági Irányelveiben, hogy "az első ízben megtalált ismeretlen vízmentes üregben (légzsákban vagy teremben) a légzőcsutorát a szájból kivenni tilos!" A forrásterem légteréből később mintát vettek, és a laboratóriumban megállapították, hogy az túlnyomóan nitrogénből áll, magas a széndioxid- és metántartalma, légzésre tehát alkalmatlan.
A rendőrségi vizsgálat során felmerült az a kérdés is, hogy miért nem használtak búvártelefont a merülés alkalmával.
A hévízi kutatások kezdetén, 1975-ben a kutatók vezetékes búvártelefonnal merültek, de a forrásterem szűk bejáratában az igen erős áramlásban a telefonkábel több ízben rátekeredett a búvárra. Ezen a helyen minden kötél vagy kábel, amely a búvárra volt rögzítve, potenciális veszélyt jelentelt, ezért a rögzített vezetőkötelek alkalmazására tértek át. Ezt a módszert - a helyszín ismerete alapján - a szakértői vizsgálat is helyesnek ítélte. Egyébként ilyen mélységből (40 méter) érthető közlést a búvárok már nem tudnak adni, mert a belélegzett sűrűbb levegőben a hangképző szervek a megszokottól eltérően működnek.
A hévízi baleset több tisztázatlan körülménye ellenére jelentős tanulsággal szolgál. Három összeszokott, nagy gyakorlattal rendelkező barlangi búvár indult rutin feladat megoldására. Valamilyen rendkívüli helyzet elindította az események olyan szerencsétlen sorozatát, ami végül is két fiatal kutató halálát okozta. Talán éppen a begyakorlottság, a túlbecsült rutin lett az oka, hogy néhány apró hiba, kis figyelmetlenség és jelentéktelennek ítélt fegyelmezetlenség tragédiába torkollott.
A szakértői véleményben foglalt tanulságokon kívül a Veszprém Megyei Rendőrfőkapitányság több olyan fontos körülményre hívja fel a barlangi búvárok figyelmét, amelyekre a jövőben fokozottabb figyelmet kell forditaniok a hasonló balesetek elkerülése érdekében. Amint a hévízi eset is bizonyítja, nem elegendő a merülésvezető vizuális ellenőrzése a merülő búvárok felszerelését illetően. Hiszen a búvár a merülési láz hevében lehet, hogy felszerelésének éppen azon részét "felejti" vizsgálat alá venni, ami később tragikus helyzetet idéz elő.
Nagyobb figyelmet kell szentelni a levegőtöltő kompresszor használatára. Annak kezelője legyen megfelelő szakképzettségű. Nem engedhető meg, hogy a kompresszort csak a merülő búvár kezelje, mert kisebb a valószínűsége a hibás töltésnek.
Okvetlenül beszélni kell arról is, hogy az egyébként is veszélyes búvárfeladatok végrehajtása során az írott vagy jól bevált, kialakult szokásokat a legmesszebbmenőkig be kell tartani. Nem engedhető meg a legjobban képzett búvárnak sem, hogy meghatározott időn túl, a fokozott veszély vállalásával végezzen munkát.
Végezetül köszönetet mondok a Veszprérn Megyei Rendőrkapitányság vizsgálati osztálya vezetőjének:, Bartalos Antal rendőrhadnagynak azért, hogy lehetővé tette a baleset körülményeinek közlését okulásul a mai és a leendő barlarangi búvárok számára.
|
